Műúszó-vk: három ezüst és egy bronz a madridi mérleg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.28. 11:37
Remekül szerepeltek a magyar műúszók a világkupa-sorozat következő állomásán, Madridban. A hétvégi eseményen Kiss Szofi szóló rövidprogramban és kűrben, a csapat szabad kombinációban lett ezüstérmes, míg a kűrben a harmadik helyen végzett.

Egy héttel Budapest után a spanyol főváros ad otthont a FINA pénzdíjas sorozatának, és a hatodik állomás újabb biztató magyar eredményeket hozott. A szóló rövidprogramban Kiss Szofi ezüstérmet szerzett a svájci Vivienne Koch mögött (Rényi Luca harmadikként zárt, de az egy nemzet, egy versenyző szabály miatt nem kaphatott érmet). A kűrben ugyanez lett a végeredmény, azaz Szofi ismét második lett, míg Szabó Veronika az abszolút sorrendben negyedikként zárt.

A csapat is szépen muzsikált, szabad kombinációban második, a kűrben pedig bronzérmes lett – egyetlen tizeddel maradtak le az osztrákok mögött (a spanyolok nyerték mindkét számot), ám mint Natalja Taraszova szövetségi kapitány hangsúlyozta, ez remek eredmény, hiszen míg a vetélytársaknál a felnőttek szerepeltek, addig nálunk a juniorválogatott remekelt.

A páros versenyben Kiss Szofi és Dávid Janka ezúttal csak a szabadprogramban indult, és itt – szintén idősebb és rutinosabb vetélytársak között – a hetedik helyen zárt.

Bár a mezőny nem volt annyira erős, mint az elmúlt hétvégén, a Duna Arénában – a világelső oroszok és az európai élvonalba tartozó olaszok nem véletlenül választották az európai helyszínek közül a legjobb feltételeket kínáló magyarországi viadalt –, a magyar lányok szereplése így is minden dicséretet megérdemel.

Eredményeik kifejezetten biztatóak a nekik az év fő eseményének számító július 18-23-ai, budapesti junior világbajnokság előtt.

Legfrissebb hírek

Vizes vb: szoros csatában spanyol aranyérem a műúszóknál

Vizes vb 2025
2025.07.25. 10:15

Vizes vb: spanyol győzelem a műúszó párosok szabadprogramjában

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:06

Műúszás: huszadik hely a mieink kedvenc számában

Vizes vb 2025
2025.07.24. 07:34

Műúszás: a mezőny felét megelőzte a Barbócz, Taksonyi páros

Vizes vb 2025
2025.07.23. 10:19

Vizes vb: kínai címvédés a műúszócsapatok technikai versenyében

Vizes vb 2025
2025.07.22. 16:38

Műúszás: izgatottság, mosoly és 21. hely a technikai programban

Vizes vb 2025
2025.07.21. 08:26

Új gyakorlatokkal nyűgöznék le a bírókat műúszóink

Vizes vb 2025
2025.07.17. 16:39

„Itt volt a lehetőség, hogy történelmet írjunk!” – Bill May az első férfi műúszó olimpikon lehetett volna

Képes Sport
2024.08.28. 15:54
Ezek is érdekelhetik