Vizes vb: „A legnagyobb kihívás a szervezésre jutó rövid idő volt”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.08.21. 20:21
A vizes vb egyik legnagyobb kihívása a szervezésre jutó rövid idő volt – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, a vizes világbajnokság szervezőbizottságának elnöke hétfő este az M1 aktuális csatornán.

A miniszter emlékeztetett, mindössze két évük volt a magyar szervezőknek olyan világversenyt rendezni, hogy a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA), a sportolók és a nézők is elégedettek legyenek.

A világbajnokságon 2800 versenyző volt jelen, ennek a többszöröse vett részt a masters-vb-n, és csak az utóbbiak mintegy 20 ezer nevezést adtak le; ezt nem volt könnyű összehangolni – mondta.

Elhangzott az is, hogy a FINA mind a világbajnokságot, mind a masters-vb-t minden idők legjobb ilyen típusú rendezvényének ítélte. Ezzel kapcsolatban a miniszter azt mondta, a helyszínek és a szervezés mellett a magyar szurkolók teljesítménye is hozzájárul a sikerhez. A szervezők nevében ezért a szurkolóknak jelképesen átadott egy aranyérmet, amelyet a Duna Arénában állítanak majd ki. Az érmet a műsorban be is mutatták.

Szólt arról is, a szurkolók mellett az önkéntesek munkája is hozzájárult a sikerhez, ők – több mint 3000-en – 31 ezer nyolcórás műszakot teljesítettek a világverseny alatt.

Legfrissebb hírek

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
4 órája

Kínai győzelem női toronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
21 órája

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
2025.07.30. 14:52

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.30. 13:23

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
2025.07.30. 10:10

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
2025.07.29. 13:13

Videó: Kapu Tibor „űrsebességet” küldött Kós Hubertnek a férfi 100 hát döntője előtt

Vizes vb 2025
2025.07.29. 12:09
Ezek is érdekelhetik