Vizes vb 2017: sohasem látott sebességgel haladnak Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.19. 17:49
Rendkívül elégedett a 2017-es budapesti vizes világbajnokság fő helyszínének, a Dagály Úszóarénának a munkálataival Cornel Marculescu, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) ügyvezető igazgatója.

Marculescu szerint hatalmas a fejlődés a májusi alapkőletétel óta és úgy látja, soha nem épült még olyan gyorsasággal úszócsarnok, mint most Budapesten, a Dagály strandnál. Úgy vélte, minden adott ahhoz, hogy a magyarországi legyen minden idők legjobb vizes világbajnoksága. A FINA-vezető azt követően beszélt erről, hogy hétfőn az általa vezetett delegációval megtekintette a 2017-es magyarországi vizes világbajnokságra épülő létesítmény munkálatait.

„Biztos vagyok benne, hogy rendben elkészül az uszoda. Orbán Viktor miniszterelnök nélkül mindez nem jöhetett volna létre” – mondta Marculescu, aki külön megköszönte a támogatást Tarlós István főpolgármesternek is.

Marculescu és Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos a látogatás keretében aláírta az aréna végleges terveit Gyárfás Tamás FINA-alelnök, a Magyar Úszószövetség elnöke, a 2017-es vb szervezőbizottságának társelnöke jelenlétében.

Fürjes Balázs elmondta, a földmunkák és az alapozás befejeződött, a szerkezetépítés üteme halad, az úszóaréna négy, egyformán 27 méteres saroktornya közül kettő már elkészült. A vb megrendezése páratlan lehetőség Budapestnek és Magyarországnak – hangsúlyozta.

„A kormánybiztos egyúttal kijelentette, a FINA döntése, amellyel Magyarországnak adott lehetőséget, elsősorban a bizalomról szólt. Mi két év alatt felépítjük, ami a világban többnyire négy-öt évig tart. Ötezer magyar embernek ad munkát, ötezer magyar családnak biztosít megélhetést, az egész világ figyelme Budapestre irányul. ”

Elmondta, a tervek szerint 2017 májusára elkészülő úszóaréna a világbajnokságra 15 ezer, azt követően ötezer férőhelyes lesz. Hozzátette, a környékbeliek életét nem zavarja meg az építkezés, és az előzetes tervekkel ellentétben a Dagály strand a 2016-os szezonban is nyitva tart majd. Hozzátette, több százezer turista érkezik majd Budapestre, több milliárd tv-néző figyeli majd az eseményeket, ezáltal jelentősen megnövekednek az adóbevételek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik