Úszás: 2016-ra elkészülhet az új budapesti komplexum

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.19. 14:41
Amennyiben a Nemzetközi Úszószövetség úgy dönt, hogy Budapest lesz a 2021-es vizes világbajnokság házigazdája, akkor a Nemzeti Sportközpontok szakmailag megalapozottnak tartja, hogy akár már 2016 közepére felépüljön az új fedett uszodakomplexum.

„Ha a FINA július tizenkilencedikén számunkra kedvezően dönt, akkor a kormány a szükséges fővárosi és kerületi egyeztetéseket követően rövid időn belül véglegesíteni tudja a beruházás részleteit, és határozhat a pontos ütemezésről. A jelenlegi tudásunk szerint a tervezési feladatok 2014 elejére fejeződhetnek be, a kivitelezés 2014 második felében kezdődhet el, és azt vállalni tudjuk, hogy 2016 közepére, második felére felépül az új uszoda. Ez természetesen azt is jelenti, hogy akár már a 2017-es junior vb-t is meg lehet rendezni az új Dagály uszodakomplexumban" – mondta Vígh László kormánybiztos a 2021-es úszó világbajnoksággal kapcsolatos sajtótájékoztatón.Vígh László kormánybiztos a 2021-es úszó világbajnoksággal kapcsolatos sajtótájékoztatón.

Vígh László arról is beszélt, hogy a jelenlegi tervek szerint az 50 méteres versenymedence mellett lesz egy másik 50 méteres bemelegítő medence az új uszodában, illetve egy harmadik versenymedence a torony- és műugráshoz. Ezek mellett több élménymedence is épül a nagyközönség számára.

Az uszodakomplexumban az állandó nézőtér 4-5000 fős lesz, amit a világbajnokság idejére 17-19 ezresre lehet bővíteni.

„A kormány egy átfogó sportlétesítmény-fejlesztési koncepció megvalósításáról döntött, ennek célja, hogy a lehető legtöbb nemzetközi sporteseménynek adhasson otthont Magyarország és Budapest, a magyar sportolók végre világszínvonalú körülmények között készülhessenek, illetve versenyezhessenek, valamint a szabadidős sportolók és a gyerekek találjanak olyan helyet – sportpályát, csarnokot, stadiont, vagy éppen uszodát – ahol kedvet kapnak a mozgáshoz és a sportos kikapcsolódáshoz” – emlékeztetett Vígh László. Hozzátette: az új uszodakomplexum sem egyetlen világversenyre épül majd, hanem úgy, hogy évtizedeken keresztül szolgálja a vizes sportokat, illetve a Budapesten vagy a környéken élőket.

Legfrissebb hírek

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
2026.05.21. 14:45

NS-képeslap: új otthona lett a szegedi futballnak

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 08:49

NS-képeslap: a sport- és a közösségi események találkozási pontja

Egyéb egyéni
2026.05.19. 08:24

NS-képeslap: a kajak-kenu új otthona Sukorón épült

Kajak-kenu
2026.05.09. 12:16

NS-képeslap: új, modern jégcsarnok épült Győrben

Jégkorong
2026.04.02. 08:11

Óriási lyuk keletkezett a MotoGP Brazil Nagydíjának célegyenesében

Egyéb autó-motor
2026.03.21. 20:44

NS-képeslap: Szívből szeretik a labdarúgást!

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 08:57

NS-képeslap: új életre kelt a pásztói sportcentrum

Labdarúgó NB II
2026.03.05. 08:39
Ezek is érdekelhetik