Úszó Eb: a kapitány egy Gyurta-bronzzal elégedett lenne

MTI MTIMTI MTI
2010.08.10. 15:20
Kiss László szövetségi kapitány szerint a budapesti Eb második versenynapjának magyar főszereplője lehet Gyurta Dániel, aki a keddi döntőkben egyedül érdekelt a hazai úszócsapat tagjai közül.  

Igaz, a mostanáig „hiányövezetének” számító – mert nemzetközi sikert eddig nem hozó – 100-on indul a margitszigeti Széchy uszodában a 200 méteres mellúszás tavalyi világbajnoka, aki azonban egyre jobb a rövidebbik távon is. Olyannyira, hogy a hétfői nyitányon a harmadik legjobb volt a kvalifikációban, ráadásul országos csúcsához egészen közeli idővel ért célba az elődöntőben.

„Igazán elégedett lennék, ha ezt a harmadik helyet a mai döntőben is tartani tudná Dani – mondta a finálé előtt a kapitány az MTI-nek. – Egy bronz ráadásul a 200 m mell előtt sem jönne rosszul…”

Kiss László a keddi matinés selejtezőket értékelve dicsérte Dániel öccsét, Gergelyt is, aki 1500 m gyorson ragyogó egyéni rekorddal, hetedikként lett a szerdai döntő tagja. De jutott az elismerő szavakból a 100 m gyorson ötödikként továbblépő Verrasztó Evelynnek, továbbá bátyjának, a 200 m vegyesen a selejtezőben hatodik Dávidnak s még inkább az ez utóbbi számban Eb-címvédő, s a legjobb idővel elődöntős Cseh Lászlónak. A szövetségi kapitány kitért Kozma Dominikra is, aki egyéni csúccsal került be ugyan a 16-os mezőnybe 200 m gyorson, de visszaléptették az elődöntőtől:

„Dominik esetében úgy gondoltuk, hogy keddre ennyi neki elég, inkább csütörtökön, 100 gyorson domborítson nagyot" – mondta a szakvezető, aki megemlítette még, hogy keddi produkciója alapján – merthogy a női 100 m mell négy magyar indulója közül ő bizonyult a leggyorsabbnak – Kovács Krisztinát indítják ezen a távon a 4x100 méteres vegyes váltóban.

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2026.09.01. 00:09

Kiss László: Nem láttam még gyenge teljesítményt a Vasasban

Labdarúgó NB I
2026.08.22. 09:31

Márton Richárd: Ne vakargassa a fejét az edzőm!

Úszás
2026.08.19. 11:47

Kós Hubert: Nyerni is meg kell tanulni

Úszás
2026.08.18. 11:02

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
2026.08.15. 11:30

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
2026.08.14. 12:28

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
2026.08.12. 20:46

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
2026.08.12. 11:32