Tokió 2020: Teljesen mindegy, ki jön, szét fogom verni! – Hárspataki

NEDELYKOV TAMÁS (Tokió), KRASZNAI BENCENEDELYKOV TAMÁS (Tokió), KRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2021.08.06. 13:14
null
Hárspataki Gábor az elődöntőben bizonyíthat (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
A férfi karatésok versenyében kumitében a 75 kilogrammosok között immár biztos érmes Hárspataki Gábor az elődöntővel kapcsolatban magabiztosan nyilatkozott. Az aranycsatáért zajló küzdelmet a tervek szerint 13.22 órakor rendezik, de a programban nagyjából 30 perc csúszás van.

Mint megírtuk, Hárspataki Gábor az A-csoport első helyezettjeként a legjobb négy közé jutott a tokiói olimpián, ezzel biztossá vált, hogy dobogóra állhat, hiszen az elődöntő vesztesei a harmadik helyen zárnak. Ehhez az utolsó meccsén a japán Nisimura Kent kellett legyőznie. AzMTK Budapest sportolója 1:0-s hátrányban egy másodperccel a vége előtt fejre rúgott, és a bírák úgy döntöttek, ippont, tehát három pontot ért a mozdulat, 3:1 lett tehát a vége.

„Egy ilyen első olimpiai versenyen rengeteg minden eszembe jut, a sportpszichológusom tanított meg rá, hogy ha túlságosan sok gondolat jár a fejemben, bízzak nyugodtan az edzőmben. Így tettem – és összejött! Annyit mondott a végén, rúgjam fejbe. Szerencsére sikerült. A második meccsem óta Pinokkió vagyok, mert eltört az orrom. Minden nagyobb versenyen megfaragják, szerintem látszik, hogy most van visszatörve.Olyan a fejem, mintha tizenöt kiló szén lenne mindkét fülemen egyszerre. Le vannak húzva nagyon, de az adrenalinfröccs miatt nem érzem. Ha már idáig eljutottam, mindenképpen szeretnék döntőbe jutni. Éreztem mindenki támogatását. A továbbjutással lement a teher. Első olimpikonként itt vagyok, már biztos az érem. A határ a csillagos ég” – nyilatkozta Hárspataki Gábor a helyszínen tartózkodó magyar újságíróknak.

Az M4 Sport riporterének is adott interjút, neki így fogalmazott:

„Hogy ki ellen szeretnék küzdeni az elődöntőben? Teljesen mindegy, szét fogom verni!”

Azóta kiderült, hogy a fináléért a B-csoport második helyezettjével szemben, az azeri Rafael Aghayev ellen lép tatamira – a tervek szerint 13.22 órakor, de a programban csúszás van.

TOKIÓ 2020
KARATE, FÉRFI 75 KG, KUMITE
Hárspataki Gábor mérkőzései az A-csoportban

Hárspataki Gábor–Abdalla Abdelaziz (egyiptomi) 2–2 – előbb szerzett ponttal.
Thomas Scott (amerikai)–Hárspataki Gábor 8–3
Hárspataki Gábor–Sztaniszlav Horuna (ukrán) 0–0
Hárspataki Gábor–Nisimura Ken 3:1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik