A második fordulóban a magyar versenyzőre a 26 éves, Eb-bronzérmes, egyszeres Grand Slam-győztes olasz Maria Centracchio várt, aki rendkívül pattogósan látott munkához, és habár akcióig nem ért, két percen belül két intést már elintézett Özbasnak.
Utána pedig már jött az akció is: sajnos szépen megforgatta lányunkat, amit először vazaarinak értékeltek, aztán mentek tovább, és ippon lett a vége.
„Ki-ki meccs volt, abszolút – kezdte Özbas, miután kért tőlünk egy papírzsebkendőt, hogy megtörölgesse könnyes szemeit. – Még jó, hogy nem érzem azt, hogy nincs tovább, hanem vannak konkrétumok, amiket kitűzhetek magam elé. Bízom benne, hogy lesz is még lehetőségem bizonyítani, főleg magamnak. Nem éreztem nagy különbséget kettőnk között. Taktikailag jobban felkészült, azt használta ki, hogy ha nem is a dobás szándékával, ám elém fordulgatott, ezért kívülről úgy látszódhatott, hogy sokkal aktívabb. Először tapasztaltam nála ezt a dobást, de a taktikája az volt, hogy az intéseket használja ki.”
Eddig egyetlenegyszer találkoztak, tavaly februárban Düsseldorfban, akkor fordított eredmény született. Most sajnos nem, és mivel a 16 között jártunk, vigaszág sem lesz, ahhoz ugyanis előbb el kell jutni a negyeddöntőig.
„Én általában az ösztöneimre hallgatok: megbeszéljük a tervet, aztán minél többet beszélünk róla, legtöbbször az a válasz, hogy úgyis tudni fogom. A szőnyegen már keveset gondolkozunk, a nagyja ösztönből jön. Bízom abban, hogy amennyit eddig edzettem, a testem és a szívem tudni fogja a tatamin – felelte Özbas, amikor a saját taktikájáról faggattuk, majd amikor elkeseredettségét igyekeztünk tompítani azzal, hogy akár még három-négy olimpia is benne lehet, akkor már nevetve mondta: – Úristen, egy mondattal leírtátok a következő tizenvalahány évemet! De remélem…”
Magyar éremeső a katonai világbajnokságokon
