Tokió 2020: Muszukajev kikapott a negyeddöntőben

2021.08.06. 05:59
null
Muszukajev kikapott a negyeddöntőben (Fotó: Mirkó István)
Muszukajev Iszmail kikapott Otoguro Takutótól a 65 kg-os szabadfogású férfi birkózók negyeddöntőjében a tokiói olimpián. A japán világbajnok 4:1-re győzött versenyzőnk ellen.

 

Azt még nem mondtuk, hogy amikor tavalyelőtt Muszukajev bronzérmet szerzett a világbajnokságon, azt épp Otoguro kárára tette, úgyhogy nem volt esélytelen a mostani olimpiai negyeddöntőre, csak épp favorit sem.

Közben ugyanezen az ágon, eggyel feljebb az első kiemelt orosz Gadzsimurad Gazigandovics Rasidov és a honfitársának született, csak már lengyelként versenyző Magomedmurad Saidpashievich Gadzhiev meccselt. Az is közös bennük, hogy lediplomáztak a Dagesztáni Egyetemen, egyébként viszont Rasidov a Karabudahkenti járásban, Gadzhiev pedig Gurbuki falvában született – innen jutottak el Tokióba. Rasidov pedig az elődöntőbe is sima 6:2-vel, úgyhogy elégedetten várhatta, hogy ki érkezik mellé a Muszukajev–Otoguro összecsapásról.

...amin eleinte alig történt valami. A fiúk megborzolták egymás frizuráját, egyszer-egyszer odavetődtek a másik elé, de nagyjából ennyi. Kár abból származott, hogy amikor sportolónkat megintették, akkor sem ment semmire a sárga lapos fél perce alatt, úgyhogy a japán került előnybe (0:1).

A fordulás után valamivel aktívabbá vált Muszukajev, hátha a riválisnak is kiutalják az intését, de ennek tudatában volt Otoguro is, aki ügyesen elérte: megint nekünk jöjjön a sárga lap…

Ezzel jelentősen megnehezedett a feladvány, amit nem is sikerült megoldani (0:2), ráadásul a finisben már akcióra is futotta a hazaitól (4:0), Muszukajev pedig láthatólag helyretette a gyűrűs ujját ott, helyben, a szőnyegen, azaz ami elromolhatott, az el is romlott.

A vége 4:1 Otogurónak, vagyis mostantól a japánnak el kellene mennie a döntőig, hogy Muszukajev a vigaszágon próbálkozhasson a bronz felé araszolni. A japán elődöntője 11.15-kor kezdődik.

„Az első meccs is nehezen ment az izgalom miatt, mégiscsak ez az első olimpiája... – mondta Muszukajev edzője, Gulevszkij Konsztantyin. – Korán elkezdett fáradni, savasodni. A japánnal viszont már birkózott, nyert is ellene, az volt a taktika, hogy tartja a döntetlen körüli eredményt, majd kontrázik a második félidőben. Egyszer sikerült is megfognia a lábát, de átforgatni nem. Ebben látom a hibát: amikor megvolt a lehetőség az akcióra és a győzelemre, akkor nem sikerült. Az ág is nehéz, de bízhatunk abban, hogy Otugoro képes nyerni Rasidov ellen, korábban győzte már le, ez esetben Iszmail birkózhatna a vigaszágon. Egy nap alatt regenerálódhat, mert jelenleg is dolgozik vele a gyúró, mivel fáj a dereka, talán kiment egy csigolyája, ehhez képes az ujja semmiség.”

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
7 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
Tegnap, 9:56

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38