Tokió 2020: Muszukajev Iszmail győzött, bronzéremért küzdhet

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2021.08.07. 12:01
null
Muszukajev Iszmail győzött a vigaszágon! (Fotó: Mirkó István)
Honosított szabadfogású birkózónk, Muszukajev Iszmail (65 kg) a mongol Tulga Ocsir Tumurt a vigaszágon legyőzve bejutott a magyar idő szerint 12.30 órakor esedékes bronzmérkőzésre.

 

Mivel a férfiaknál a szabadfogásúak 65 kilogrammos csoportjában a japán Otoguro Takuto felborította a papírformát, kiejtette az első kiemelt orosz Gadzsimurad Rasidovot, hogy elszaladjon a döntőig, a Dagesztánban született, de honosított Muszukajev Iszmail átkerült a vigaszágra.

Persze a helyzet csak érdekesebbé vált, nem pedig könnyebbé, mert pénteken a saját első és második mérkőzésébe belefáradt a fiunk, a derekán a gyúró dolgozott, a gyűrűsujján ő maga, szóval bőven volt mit kipihennie szombatra, a helyi idő szerint 18.45-ös mérkőzésére, amelynek a megnyerése a bronzmeccsel kecsegtetett.

Az más kérdés, hogy ott a szintén alulra került Rasidov várta, de hát mit lehet tudni, az orosszal már az elődöntőben is kibabráltak, ugye...

Szóval, Muszukajev nekiveselkedett a második versenynapjának Tokióban, méghozzá a mongol Tulga Tumur Ocsir ellen, aki a tavalyelőtti világbajnokságon ötödik lett – ugyanakkor a mi emberünk ott bronzot szerzett, vagyis most ő számított az esélyesnek.

Nem állíthatnánk, hogy viharos iramban kezdődött a meccs, leginkább egymást tologatták, mígnem Muszukajev megkapta a sárga lapját, és mivel nem tudott akciózni az ilyenkor előírt fél perc alatt, 0:1-re álltunk, ugyanígy a szünetben is.

A második félidőben viszont Tumur Ocsir is megkapta a figyelmeztetését, amiből Muszukajev csinált mögé kerülést (2:1)! Ezt ugyan kis orr- és fülápolás követte, de ez megtette pihenőnek is, ami a hátralévő 1:48-ra gondolva okos húzásnak tűnt.

Csakhogy jött az újabb intés, belőle a második pont a mongolnak (2:2), és vele az őrület, mert a legvégén nagyon ment Tumur Ocsir, elkapta Muszukajev lábát, aki viszont kontrázott... Ezen jól elvideóztak, mivel elsőre a miénk lett a pont, challenge-eltek is, de ezt elutasították, úgyhogy a büntetőponttal 4:2-re nyert Muszukajev!

Jöhet tehát az egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok Rasidov: a bronzmérkőzés hazai idő szerint 12.30-kor kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik