Tokió 2020: kettős kenyai siker a női maratoni futásban

Vágólapra másolva!
2021.08.07. 03:33
null
Jepchirchir örülhetett a végén (Fotó: AFP)
A várakozásoknak megfelelően kenyai siker született női maratoni futásban szombaton a tokiói olimpián, de nem a világcsúcstartó Brigid Kosgei, hanem honfitársa, Peres Jepchirchir győzött – közölte az MTI.

A két afrikai futó az utolsó kilométereken teljesen együtt haladt, és a korábbi félmaratoni-világrekorder Jepchirchir végül 16 másodperccel bizonyult gyorsabbnak. A harmadik helyen Molly Seidel végzett, ő a női maratoni futás történetének harmadik amerikai érmese.

A 88 fős mezőnyből 14-en is feladták a versenyt, köztük a világbajnok kenyai Ruth Chepngetich.

A rajtot a tervezettnél egy órával korábbra tették át a szervezők, így helyi idő szerint szombat reggel hatkor vágtak neki a 42 195 kilométeres távnak az indulók – a változást a nagy meleggel indokolták. Ezúttal 25 Celsius-fokban, de 80 százalékos páratartalom mellett rajtoltak el a résztvevők, és a verseny végéig 30 fok alatt maradt a hőmérséklet.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2019-ben döntött úgy, hogy a Tokióban várható hőségre és magas páratartalomra tekintettel az 1100 kilométerrel északabbra lévő Szapporóba helyezi át a maratoni számok mellett a gyaloglóviadalokat is. Ennek ellenére pénteken a női 20 kilométeres gyaloglás alatt 35 Celsius-fok volt Szapporóban is.

A vasárnapi férfi maratoni kezdési időpontja – helyi idő szerint reggel hét óra – nem változott.

TOKIÓ 2020
NŐI MARATONI
1. Peres Jepchirchir (Kenya) 2:27:20 óra
2. Brigid Kosgei (Kenya) 2:27:36
3. Molly Seidel (Egyesült Államok) 2:27:46
(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik