Tokió 2020: karanténban készül a tornász Kovács Zsófia

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2021.07.09. 17:00
null
Kovács Zsófia nagyon vigyáz magára a felkészülés hajrájában (Fotó: Dömötör Csaba)
Karanténban, a lehető legbiztonságosabb körülmények között készül a tokiói olimpiára Kovács Zsófia, a kétszeres Európa-bajnok tornász.

A magyar szövetség hírlevele szerint Kovács edzőjével, Trenka Jánossal együtt egy hét múlva már úton lesz Japánba.

„Folyamatosan dolgozunk Zsófival, a kép vegyes: hol könnyebb, hol nehezebb a felkészülés ezen szakasza. Az ugrásban és gerendán voltak kisebb hibák, korláton pedig egy 6.3-as gyakorlatot csinált Zsófi. A talaj az olimpián is megállná a helyét, annyira jól ment az utóbbi napokban” – fogalmazott Trenka.

A tornász már karanténban, a többiektől elkülönítve készül klubjában, Dunaújvárosban.

„Az edzésekben nincs változás, ugyanúgy napi kétszer tréningezem, mint eddig. Nagyon vigyázunk, hogy semmi baj ne történjen a hajrában” – mondta Kovács.

A női tornászok egyéni összetett versenyének selejtezőjét – melyben a magyar induló is szerepel – július 25-én rendezik, míg a fináléra négy nappal később kerül sor.

Az olimpia július 23-án rajtol.

Legfrissebb hírek

Újra önálló felnőtt-csapatbajnokság a férfi tornászoknál

Torna
2026.04.29. 16:55

Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség általános elnökhelyettese lett

Torna
2026.04.11. 13:48

„A torna volt az életem” – Kéry Anikó hetvenéves

Torna
2026.03.31. 09:19

Felavatták Keleti Ágnes szobrát Budapesten

Egyéb egyéni
2026.03.30. 19:14

Héder Barna kiüresítette a cégét, a végrehajtó sem tudja utolérni

Párizs 2024
2026.03.12. 15:32

Kapitális harcsát fogott Borkai Zsolt Győrben

Egyéb egyéni
2026.03.06. 13:08

Elhunyt Svédország egyetlen olimpiai bajnok tornásza

Egyéb egyéni
2026.03.05. 09:37

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
2026.02.06. 11:43
Ezek is érdekelhetik