Tokió 2020: Emma McKeon közel 70 éve nem látott bravúrt hajtott végre

Vágólapra másolva!
2021.08.01. 09:11
null
McKeonnak akad a gyűjteményében néhány olimpiai érem (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, vasárnap hajnalban véget ért a tokiói olimpia medencés úszásának programja, s a záró napot már két arannyal és három bronzzal kezdő Emma McKeon megnyerte a női 50 gyorsot és tagja volt az ausztrálok győztes 4x100-as váltójának is, amivel hétre növelte a tokiói játékokon megnyert érmei számát.

Arra pedig, hogy egy sportolónő egy olimpián hét érmet szerezzen, eddig csupán egyszer, az 1952-es helsinki olimpián volt példa – akkor a szovjet tornász, Marija Horohovszka szerzett két aranyat és öt ezüstöt.

Ezzel McKeon felülmúlta minden idők legeredményesebb női olimpikonját a szintén szovjet tornászt Larisza Latinyinát, aki 1956 és 1964 között három olimpián összesen 18 érmet szerzett, ám mindhárom játékokon „csak” hat éremig jutott. Első olimpiai részvételekor Melbourne-ben négy arany, egy ezüst és egy bronz volt a mérlege, 1960-ban Rómában három arany-, két ezüst-, és egy bronzérem került a nyakába, végül 1964-ben Tokióban mindhárom éremfajtából begyűjtött kettőt, ezzel teljessé téve a kollekcióját.

McKeon a mostani hét érmét megelőzően már Rióban is gyűjtött négyet (egy arany, két ezüst, egy bronz), vagyis összességében már 11 éremnél jár, amivel a nők között minden idők legeredményesebbjei között is ott van 11 éremnél többig csak a már említett Latinyina, a 15 éremig jutó norvég sífutó Marit Bergen, az egyaránt 12 érmet szerző három amerikai úszó Jenny Thompson, Dara Torres és Natalie Coughlin, valamint a szintén tucatnyi éremmel rendelkezdő német kajakos legenda Birgit Fischer jutott.

Vasárnapi első érmével McKeon rögtön hazája legtöbb éremmel rendelkező olimpikonja lett, megelőzte a 9 éremig (5–3–1) jutó úszólegendát Ian Thorpe-ot, és a szintén 9 érmet szerző (3–5–1) Leisel Jonest.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik