Tokió 2020: Bízom abban, hogy Raso bejön egy éremre – Olasz Anna

Vágólapra másolva!
2021.08.04. 14:43
null
Olasz Anna a célba érkezés után (Fotó: Tumbász Hédi)
Európa-bajnoki ezüstérmesünk, Olasz Anna a tokiói tíz kilométeren „megtartotta” Eb-második helyét: Gellért Gábor tanítványa a negyedik helyen végzett. Helyszíni interjúnk a magyar úszóval.

 

– Élete legnehezebb tíz kilométerén van túl?
– Minden tíz kilométeres viadal után úgy szállok ki a vízből, hogy az volt a legnehezebb, hiszen olyankor még friss az élmény, de ez tényleg nehéz volt – abból a szempontból biztosan, hogy végig fájt. Viszont a pótkvalifikációs verseny számomra sokkal nehezebb volt, hiszen ott azért volt rajtam nyomás, ezúttal sokkal felszabadultabban tudtam versenyezni.

– Kifejezetten embertelennek tűntek a körülmények.
– Erre is készültünk. Egy olimpia sosem könnyű verseny, hiszen mindenki itt akar jól teljesíteni, de valóban, Tokióban a körülmények miatt is nehéz dolgunk volt: nagyon meleg van, párás a levegő, meleg volt a víz is, és hát nem is annyira tiszta, arról meg ne is beszéljünk, hogy nagyon korán kellett kelnünk a fél hetes rajt miatt... De mindenkire ez várt, a nyílt vízi úszásnak ez is a szépsége: nemcsak az úszásról szól, hanem arról is, ki hogyan tud alkalmazkodni a körülményekhez. Úgy gondolom, én ebben nagyon jó vagyok. Az edzőmmel, Gellért Gáborral erről többször beszélgettünk az olimpia előtt, abban maradtunk, ha azt érzem, fáradok, szinte biztos lehetek abban, hogy a többiek még inkább érzik a fáradtságot – nekem annál jobb, minél rosszabb.

– Az oké, hogy készültek rá, de hogyan tudta megvalósítani a taktikát ebben a meleg vízben, hogyan maradt ereje az előzésekre, s ha voltak egyáltalán, a verekedésekre?
– A verseny után néhány percen belül megittam másfél liter vizet, sajnos a vízből is ittam, így lehet, hogy hosszú lesz a repülőút hazafelé, mert nem volt túl tiszta... Ebben a meleg vízben nem voltak egyszerűek a ritmusváltások, nem volt egyszerű tempót úszni, előzni, és persze a verekedéseket is jobban megérezte az ember. A máskor megszokott hetven-nyolcvan helyett egy olimpián csak huszonöt úszó indulhat, így jóval kevesebb a verekedés, a meleg víz miatt ez még inkább igaz, hiszen senki sem pazarolja az energiáit feleslegesen. Ettől függetlenül azért van egy-két bolond lány a mezőnyben... Igyekeztem kikerülni a harcokat. Az előzetesen megbeszélt taktikától kicsit eltértem, mert eredetileg a negyedik kör végén szerettem volna előrébb menni, de tényleg nehéz volt a meleg vízben ritmust váltani, úgyhogy ez nem sikerült, viszont utólag úgy gondolom, hogy jól osztottam be az erőmet, minden helyzetben jó döntést hoztam, ezért is maradt elég időm a hajrára.

– Maradt bizony, és „megtartotta” az Európai-bajnoki ezüstérmét!
– Az utolsó ötszázon még a harmadik európai voltam, mondtam is magamban, hogy azért az Eb-ezüstöt csak meg kellene tartani, úgyhogy még inkább rákapcsoltam.

– Jönnek a férfiak, a mezőnyben Rasovszky Kristóffal: mit tanácsol neki, milyen tapasztalatokkal tudja segíteni?
– Raso, igyál sok, nagyon sok vizet és izotóniás italt! Hihetetlenül szomjas voltam végig a verseny alatt. Szerintem a győztes brazil lányhoz hasonlóan Kristóf is próbál majd iramot diktálni. Sokat edzett meleg vízben, így erre felkészült, bízom benne, hogy bejön egy éremre.

„EGYSZERŰEN NEM TALÁLOK RÁ SZAVAKAT”
„Nagyon boldog vagyok! Annával az álmunk az első nyolc hely valamelyike volt, és megcsinálta! – mondta Gellért Gábor edző. – A végén húzott egy hatalmasat, hiszen az előtte elfáradó kínait képes volt megelőzni, így csatlakozott az első négyhez, és ott még tovább tudott gyorsulni. Feltett mindent egy lapra, hogy erre képes volt, ahhoz kellett a rutinja. Az elmúlt években voltak nehézségeink, hiszen nem úgy jöttek az eredmények, ahogyan szerettük volna, de kitartottunk egymás mellett, kitartott mellettünk a Magyar Úszószövetség is, ráadásul Annának nagyon támogató családja van. Gyönyörű eredmény ez a negyedik hely, egyszerűen nem találok rá szavakat...”

TOKIÓ 2020
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, 10 KM
NŐK

1. Ana Marcela Cunha (Brazília) 1:59:30.8 óra
2. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) +0.9
3. Kareena Lee (Ausztrália) +1.7
4. OLASZ ANNA (MAGYARORSZÁG) +4.0
5. Leonie Beck (Németország) +4.3
6. Haley Anderson (Egyesült Államok) +6.1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik