Haza a magasban – Deák Zsigmond jegyzete

Magyarország a nyolcadik helyet foglalja el a nyári olimpiák összesített éremtáblázatán, nincs az életnek még olyan területe, ahol hazánk méretét és lélekszámát ennyire meghazudtoló módon ott tud lenni a legszűkebb világelitben. Aki ezek után azt mondja, tegyük zárójelbe az elmúlt 125 év e szenzációs teljesítményét, bajnokaink vérét-verítékét, s ne legyen a sport stratégiai ágazat, az bizonyára nem gondol bele abba, hogy az ilyesmi a destruktív rombolás minősített esete, történelmi sikereink, hagyományaink badar, céltalan sutba dobása. Versenyzőink legutóbb Tokióban bizonyították, hogy viszik tovább a(z olimpiai) lángot, s a magyar sport nemcsak a poros évkönyvek mélyén létezik, hanem a jelen küzdőterein is.

E bravúr annak fényében még inkább kalapemelést érdemlő, hogy az említett összesített éremtábla első tíz helyezettje között rajtunk kívül egy sem akad, amelyik még ne rendezett volna ötkarikás játékokat, s a top 20-ban is csak még három. Tudjuk, többször is pályáztunk, terveztünk, de sosem jött össze, hol a történelem szólt közbe, hol kevés szavazatot kaptunk, hol magunkat lőttük lábon belpolitikai indíttatásból. Teljesen nyilvánvaló, manapság az olimpia akkora megasporteseménnyé nőtte ki magát, hogy valósak a pénzügyi szempontú kockázatok és mellékhatások, nem beszélve olyan kalkulálhatatlan tényezőkről, mint mondjuk a koronavírus-járvány. Láttunk már rossz és jó példát rendezői oldalról megalapozatlan tervekből adódó gazdasági összeroppanásra, illetve infrastrukturális fejlesztéssel összehangolt okos utóhasznosításra egyaránt.

Sportszakmai szempontból azonban – erről szól keddi címlapsztoris összeállításunk – az esetek döntő többségében a házigazda kizárólag nyert a bolton az újkori olimpizmus egy és negyed százados históriája alatt. A hazai pálya oly sokszor tetten érhető előnye, a bizonyítási vágy, a fokozott intenzitású és szélesebb finanszírozású felkészülés szinte mindig a rendezőnek kedvezett. S nem feltétlenül csupán azon az egy hazai olimpián, sokszor az „rúgta be a motort”, aztán az ország a későbbiekben ott is maradt előkelő pozíciójában. 2032-ig a NOB krupiéi már leosztották a lapokat, de jó, ha tudjuk, jelentős kockázatok ide vagy oda, az eredményesség szempontjából abszolút realitás a rendező sikere. Azért ez is egy érv.