Nem csak a belgák juthattak ki csalással 3x3-as kosárlabdában a tokiói olimpiára – a mieink továbbra is igazságtételre várnak

Öt éve húzódik a tokiói olimpia férfi 3x3-as kosárlabdatornájának selejtezőjét beárnyékoló csalási ügy, amiről a napokban az Eurosport írt. A belga válogatott tagjai nem létező versenyek eredményeivel javították helyezésüket a Nemzetközi Kosárlabda-szövetség (FIBA) világranglistáján, így olyan olimpiai selejtezőtornákon indulhattak, amelyekre szabályos úton nem feltétlenül jutottak volna be. Ez végül ahhoz is vezetett, hogy a Demeter Attila, Ivosev Tamás, Keller Iván és Kerpel-Fronius Balázs alkotta magyar válogatott lemaradt az olimpiáról: 2021. június 6-i, debreceni selejtező döntőjében Belgium 21–14-re győzött, és megszerezte a tokiói kvótát.
A belga De Standaard 2021-ben tárta fel a visszaéléseket. A csalássorozat 2019. augusztus 31. és október 30. között zajlott, ezalatt 27 fiktív kosárlabdatornát rögzítettek a FIBA rendszerében. A cél a világranglistán megszerezhető pontok gyarapítása volt, amivel a belga csapat kedvezőbb helyzetbe került az olimpiai selejtezőrendszerben. A magyar válogatott ezzel szemben a pályán jutott el a selejtezők döntőjéig.
A csalásban három belga játékos, Nick Celis, Thierry Marien és Anthony Chada vett részt aktívan. Celis, a válogatott korábbi csapatkapitánya szervezte a fiktív tornákat, csapattársai pedig közreműködtek a manipulált eredmények rögzítésében. A visszaélésekhez a Basketbal Vlaanderen, vagyis a Flamand kosárlabda-szövetség egyik munkatársa, Benjamin Bogaert is segítséget nyújtott: útmutatást adott a nem létező tornák létrehozásához és adminisztrációjához. A belga sajtó által ismertetett bírósági dokumentumok szerint a csalás nem elszigetelt ötletként, hanem több szereplő közreműködésével valósult meg.
Az antwerpeni büntetőbíróság 2025 januárjában hirdetett ítéletet az ügyben. Celist, Marient, Chadát és Bogaertet is elítélték; Bogaert 240 óra közérdekű munkát kapott, Celis és Marien pedig fejenként nyolcezer eurós, felfüggesztett pénzbírságban részesült. A történethez egy másik visszaélés is kapcsolódott: a koronavírus-járvány idejtbelén hamis negatív Covid-tesztekkel próbáltak játékengedélyhez jutni. Ebben az ügyben a csapat gyógytornásza is érintett volt. Ez utóbbi ügy azonban külön kezelendő a világranglista manipulálásától, amely az olimpiai kvalifikációt segítette.
A belga sajtó 2026 januárjában arról számolt be, hogy Koen Umans, a Basketbal Vlaanderen vezérigazgatója már a tokiói olimpia előtt tudhatott a csalásról. Egy nem nyilvános, belső használatra készült dokumentumban ugyanis a játékosokhoz köthető korábbi „álversenyekre” is utalnak – ezzel szemben Umans korábban tagadta, hogy tudomása lett volna a visszaélésekről.
A Belga Olimpiai Bizottság (BOIC) kártérítési igényt érvényesített a büntetőeljárásban, a magyar csapatnak járó összeg meghatározása azonban külön kérdés. A flamand parlament sportbizottsága 2026. júniusában még arról számolt be, hogy az erről szóló tárgyalások nem vezettek megállapodáshoz. A magyar játékosok az ígért kártérítést a mai napig nem kapták meg.
A botrány kirobbanása után Csirke Ferenc, a magyar 3x3-as válogatott szövetségi kapitánya a csütörtökön a Nemzeti Sportrádiónak úgy nyilatkozott, hogy saját nyomozásuk alapján a következő hetekben más válogatottak érintettsége is kiderülhet.

Kosárlabda: ötnapos 3x3-as fesztivál jön Debrecenben







