Tokió 2020: brit és holland arany pályakerékpárban

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2021.08.06. 12:30
A világbajnok Harrie Lavreysen nyerte a férfi sprinterek holland házidöntőjét, női madisonban pedig a britek szerezték meg az aranyat pénteken a tokiói olimpia pályakerékpáros versenyein – tudósított az MTI.

Lavreysen ellenfele Jeffrey Hoogland volt a fináléban, akivel kedden együtt voltak tagjai a szám csapatversenyében aranyérmet nyert holland sornak. Ezúttal riválisokként ültek nyeregbe, az első futamot pedig Hoogland nyerte. A másodikban a szám kétszeres világbajnoka, Lavreysen egyenlített, majd az ötkarikás elsőségről döntő harmadik futamban is ő bizonyult gyorsabbnak. A harmadik helyet – csapatban szerzett ezüstje után – a brit Jack Carlin szerezte meg az öt éve bronzérmes orosz Gyenyisz Dmitrijev előtt.

A legutóbbi két olimpián aranyérmes brit Jason Kennyt Lavreysen búcsúztatta a negyeddöntőben. Ünnepelhetett viszont a brit sprinter felesége, Laura, aki madisonban volt érdekelt. Az előző két ötkarikás játékokról hiányzó, a nők számára először megrendezett madisonban a kétfős csapatokra – amelyekből egyszerre mindig csak az egyik tag volt versenyben – a 120 körös (30 kilométeres) táv során 12 sprint várt, a sorrend az ezeken szerzett pontok, valamint körelőnyök alapján dőlt el.

Ötven kör elteltével három kerékpáros – köztük a második helyen álló holland páros egyik tagja – elesett, ám mindannyian vissza tudtak állni a versenybe. Már fél távnál magabiztos volt a brit előny, a második helyen a hollandok álltak, a harmadik pozícióért viszont nagy küzdelem zajlott. A táv utolsó negyedében újabb két bringás bukott, ebben érintettek voltak a bronzért harcban álló ausztrálok is. A döntő mozzanat viszont az volt, hogy a záró húsz körön belül a brit, dán és orosz páros körelőnyt tudott kiharcolni, így ez a három kettős ebben a sorrendben el is vitte a dobogót. A világbajnok holland páros öt ponttal maradt le a harmadik helyről. A számot Katie Archibald és Laura Kenny nyerte. Utóbbi a Londonban és Rio de Janeiróban szerzett két-két aranya után immár öt ötkarikás elsőségnél tart.

TOKIÓ 2020
KERÉKPÁROZÁS, NŐI MADISON
1. Nagy-Britannia 78 pont
2. Dánia 35
3. Orosz csapat 26
4. Hollandia 21
5. Franciaország 19
6. Lengyelország 9

FÉRFI SPRINT
1. Harrie Lavreysen (Hollandia)
2. Jeffrey Hoogland (Hollandia)
3. Jack Carlin (Nagy-Britannia)
4. Gyenyisz Dmitrijev (Oroszország)

 

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09