Tokió 2020: Aki ezt a meccset végignézte, büszke magyar lehet – Gurisatti

SZŰCS ANDRÁS (Tokió)SZŰCS ANDRÁS (Tokió)
Vágólapra másolva!
2021.08.07. 09:53
null
Gurisatti Gréta szerint a szurkolók büszkék lehetnek (Fotó: Mirkó István)
Mint ismert, az Orosz csapat 11–9-es legyőzésével bronzérmet szerzett a magyar női vízilabda-válogatott a tokiói olimpián. A harmadik hely megszerzését követően

„Az egész olimpia ilyen volt: kétnaponta vagy örültünk, vagy szomorkásak lettünk. De aki ezt az utolsó meccset végignézte, büszke magyar lehet nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Gurisatti Gréta, a válogatott átlövője. – Amikor a harmadik negyedben feljött az Orosz csapat, az lehetett volna mentális fordulópont, ám kiválóan lereagáltuk. Nem álltunk meg, a saját feladatunkkal foglalkoztunk.”

„Örülök, hogy ekkora a tartás a csapatban. Ez az eredmény megkoronázta az itteni két hetünket, jó, hogy a hullámvasútnak a tetején szállunk ki. Azért jöttünk Tokióba, hogy megszerezzük a magyar női vízilabdázás első olimpiai érmét, ezért csináltam a zászlót, minden meccsen itt volt velünk. Persze, az érem lehetne fényesebb, de nagyon sokat dolgoztunk a bronzért is. Mélyről indultunk, mert a spanyol meccset is meg tudtuk volna nyeri, azt volt nehéz feldolgozni, hogy mi rontottuk el. Ám ez már nem sokakat izgat, nagy lelki erőről tettünk tanúbizonyságot, főleg azon játékosok, akik voltak már ilyen helyzetben, például öt éve, Rióban... Tudjuk, hogy hiába cserélődnek generációk, a nagy riválisok elleni történelmi eredmények képesek mentális gátakat képezni: ezt most áttörtük!” – zárta gondolatait.

VÉLEMÉNYEK

Keszthelyi-Nagy Rita, a magyar női válogatott csapatkapitánya: Ez az olimpia még jobb, fantasztikus lett volna a nézőkkel, de a buborékban minket elhatároltak a kinti eseményektől. Semmilyen hátrányt nem jelentettek a tesztelések, és semmi más: élmény volt itt lenni, amiért hálával tartozunk Japánnak! A meccs előtt azt mondtam a többieknek, hogy olyan élettapasztalatot szerezhetünk, ami örökre összeköt minket, az érem csak a ráadás. Alda szenzációsan védett a torna során, az elődöntőbeli vereség sem rajta múlott, hanem a támadásainkon. Remek munkát végzett, nagyszerű jövő áll előtte. Ez az érem nagyon sokat jelent a magyar női vízilabdázásnak és nekem is. Az édesanyám az egyik első nő volt, aki pólózni kezdett Magyarországon, az édesapám szintén válogatott játékos, értük is üldöztem ezt az érmet. Biztos vagyok benne, hogy mindenki nagyon büszke ránk és erre a történelmi eredményre!

Magyari Alda, a magyar női válogatott kapusa: Nagyon csalódott voltam az elődöntő után, mert saját magunkat vertük meg. Most azonban hiába vezetett az ellenfél, egy pillanatra sem engedtük, hogy elhiggye, kiveheti a kezünkből az érmet. Az idősebbek, akik korábban már átéltek ilyen kudarcot, úgy voltak vele, hogy elfelejtik a múltat, a fiatalabbaknak pedig ki lett mondva, hogy esetleg ha másért nem, az idősebbekért megcsináljuk, mert megérdemlik! Várom, hogy már ideadják az érmet – remélem, addig már nem kell levezetnünk, mert hajat kéne mosnom. Sok segítséget kaptunk az elődöntő óta, hogy miként tegyük túl magunkat a vereségen, hogy álljunk oda, milyen őrületet csináljunk: fejben és fizikailag is felülmúltuk a riválisunkat. Mindenki megmutatta, mire képes a magyar vízilabda! A gólnál nem is hallottam, hogy sokan kiabáltak, hogy ne lőjek, de addigra eldobtam...

Parkes Rebecca, a magyar női válogatott centere
Intenzív mérkőzés volt. Nagyon jól kezdtünk, ám ez inkább az Orosz csapatnak kedvezett, mert valahogy szeret hátrányból visszajönni. Mi viszont kitartottunk. Nem beszélgettünk a korábbi elveszített elődöntőkről és bronzmeccsekről, még akkor sem, ha sokan többet is megéltek. Ez inkább csak némán növelte a harci kedvet. Alda remekül védett, és amikor elkapja a fonalat, semmi sem jut át rajta, főleg, ha a helyükön vannak a blokkjaink. A szívünket-lelkünket kitettük ezért az éremért!

Szücs Gabriella, a magyar női válogatott bekkje: Nagyon vágytunk erre! Hihetetlenül büszke vagyok a csapatra, egytől egyig mindenkire, mert ezt a győzelmet így értük el: csapatként. Az elődöntő óta megbeszéltük, hogy az is rajtunk ment el, tehát akkor nyerhetünk most, ha egységben folytatjuk. A taktikai felkészültségünk megvolt korábban is – az elődöntőben is –, csak akkor a összjátékunk nem működött. Nekünk valahogy a harmadik negyed a kritikus, most is megakadt a támadójátékunk. Viszont sokkal nagyobb az erő ebben a csapatban, mint korábban bármikor: még akkor is egymást erősítettük, amikor az oroszok átvették a vezetést. Azonban hihetetlen védekezéssel és nagy lelki plusszal jöttünk vissza. Megszereztük a magyar női vízilabdázás első olimpiai érmét, márpedig ezért jöttünk!

VÍZILABDA, NŐK
BRONZMÉRKŐZÉS

MagyarországOrosz csapat 11–9 (2–2, 5–3, 0–3, 4–1)
Tokió, zárt kapuk mögött. Vezette: Sztavridisz (görög), Ohme (német)
MAGYARORSZÁG:
MAGYARI A. 1 – Szilágyi D., Garda 1, KESZTHELYI-NAGY 2, PARKES, Rybanska 1, VÁLYI V. 3. Csere: Leimeter, Gurisatti 1, Szücs G. 1, ILLÉS 1, Gyöngyössy. Szövetségi kapitány: Bíró Attila.
OROSZ CSAPAT:
Karnauh – Karimova 1, PROKOFJEVA 2, Szoboljeva, Tyimofejeva 1, Ivanova, GLIZINA 2. Csere: Bersznyeva, Vahitova, SZIMANOVICS 2, Fedotova, Szerzsantova 1. Szövetségi kapitány: Alekszandr Gajdukov
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 11/3
Gól – ötméteresből:
–, ill. 1/1
Kipontozódott:
Vahitova (21. p.), Rybanska (27. p.)

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik