Tokió 2020: Szilágyi revansot vett Szatmáriért, elődöntős!

K. T. I.K. T. I.
2021.07.24. 09:03
Szilágyi Áron az eddigi legfölényesebb sikerét elérve 15:6-ra nyert az iráni Ali Pakdaman ellen, ezzel bejutott a legjobb négy közé a tokiói olimpia férfi kard egyéni versenyében, egyúttal nemes bosszút állt a legjobb 32 között Pakdaman által búcsúztatott Szatmári Andrásért.

Előzetesen azt reméltük, házinegyeddöntőt vív majd Szilágyi Áron és Szatmári András, ám az iráni Ali Pakdaman közbeszólt, a legjobb 32 között elbúcsúztatta az asszó végén kézsérülést szenvedő Szatmárit.

Kétszeres olimpiai bajnokunk, a világranglista 4. helyén álló Szilágyi így a legjobb nyolc között csupán revansot vehetett válogatott csapattársáért – s ennek szellemében háromtusos szériával kezdte az asszót.

Szilágyi talán csak 5:3-nál bizonytalanodott el kissé, ám ezt az apró hullámvölgyet is kezelni tudta, gyors, határozott akciókkal 8:4-es előnybe került az egyperces szünetre.

A rövid pihenő után még tovább tudta növelni az előnyét, 11:4-nél hét, 13:5-nél nyolc tus volt a különbség London és Rio bajnoka javára, aki a végén sem engedett ki, s 15:6-os sikerrel bejutott a legjobb négy közé.

Ellenfele a grúz Szandro Bazadze lesz, aki a nyolc között 15:13-ra legyőzte a világbajnok dél-koreai O Szang Ukot. Szilágyi eddig ötször találkozott a grúzzal (felnőttkarrierjük alatt), és négy asszót megnyert ellene.

ÍGY KERÜLT AZ ELŐDÖNTŐBE SZILÁGYI ÁRON

TOKIÓ 2020
VÍVÓVERSENYEK
KARDVÍVÁS, FÉRFI EGYÉNI
A negyeddöntőben
Szilágyi Áron–
Ali Pakdaman (iráni) 15:6

A legjobb 16 között
Szilágyi Áron–
Modzstaba Abedini (iráni) 15:7

A legjobb 32 között

Decsi Tamás–Max Hartung (német) 8:15
Szatmári András–Ali Pakdaman (iráni) 12:15
Szilágyi Áron–José Quintero (venezuelai) 15:7

Legfrissebb hírek

Mi hiányzott az ötkarikás részvételhez? Válaszol a legutóbbi magyar pályakerékpáros olimpikon

Kerékpár
2026.04.28. 13:04

Battai Sugár: Megveregettem a saját vállamat és az edzőmét, Dávid Lászlóét is

Egyéb egyéni
2026.04.21. 10:05

Hajós Alfréd-aranyak a Zea-öböl vízében

Népsport
2026.04.11. 09:16

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.09. 23:21

Népsport: valóra vált Coubertin báró álma

Népsport
2026.04.07. 07:57

Jövő csütörtökön indul a jegyértékesítés a nagyközönség számára a Los Angeles-i olimpiára

Egyéb egyéni
2026.04.01. 13:34

Vívás: négy kardozónk a főtáblán a budapesti világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2026.03.27. 15:30

A világ legjobbjai indulnak a férfi kardozók budapesti világkupaversenyén

Egyéb egyéni
2026.03.26. 15:22
Ezek is érdekelhetik