Tokió 2020: Naruhito császár fogadta Thomas Bachot

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2021.07.22. 12:52
null
Naruhito császár (balra) és Thomas Bach (jobbra) (Fotó: AFP)
Naruhito császár csütörtökön, a tokiói nyári ötkarikás játékok megnyitójának előestéjén fogadta Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét – számolt be róla az MTI.


A Kyodo hírügynökség beszámolója szerint az uralkodó azt mondta, „minden, csak nem könnyű” a rendezés a pandémiás helyzetben.

„A jelenlegi körülmények között a játékok lebonyolítása és a vírus elleni védekezés összehangolása távol áll az egyszerűtől" – fogalmazott Naruhito.

„Szeretném kifejezni a hálámat azoknak, akik bármilyen módon részt vettek az olimpia előkészületeiben, illetve ott vannak a versenyhelyszíneken" – tette hozzá az uralkodó.

A beszámoló szerint Bach ígéretet tett arra, hogy szigorú egészségügyi előírások mellett kezdődő eseményen mindent megtesznek azért, hogy a japán lakosságra leselkedő veszélyeket a minimálisra csökkentsék.

Az olimpia zárt kapuk mögött pénteken a hivatalos megnyitóval kezdődik és augusztus 8-ig tart.

A Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Kovács Erika, Nedelykov Tamás, Szűcs András (szöveg), Mirkó István, Tumbász Hédi (fotó)

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35