Tokió 2020: megnyitották az olimpiai falut, 18 ezren laknak majd benne

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2021.07.13. 09:24
null
Az olimpiai falu a levegőből (Fotó: AFP)
Tíz nappal a tokiói ötkarikás játékok kezdete előtt hivatalosan is megnyitották az olimpiai falut – tájékoztatott az MTI.

 

A koronavírus-járvány és a japán fővárosban elrendelt vészhelyzet miatt az ilyenkor szokásos ünnepség, amely a rajtig való visszaszámlálás kezdete is, elmaradt.

A 44 hektáron felépített 21 épületben várhatóan 18 ezer sportoló, edző, sportvezető lakik majd a játékok alatt. Az olimpiai falu általában egyfajta partizóna, a világ minden részéről érkezett sportolók találkozóhelye, de ezúttal ez is másképpen lesz.

A versenyzők más légkörre számíthatnak, be kell tartaniuk egymástól a kétméteres távolságot, viselniük kell a maszkot, az étteremben egyedül étkezhetnek, az edzőteremben plexifallal választották el egymástól a gépeket, alkoholt nem vihetnek a szobájukba. Minden sportoló a fellépése előtt öt nappal költözhet be a faluba és versenye után két nappal el kell hagynia azt.

Az olimpiai falu augusztus 22-ig lesz nyitva.

Az elmúlt hétvégétől egyre több küldöttség érkezik Japánba, nagyjából 2200 résztvevő már a helyszínen készül. Közülük eddig két ugandai, egy-egy szerb, litván és izraeli résztvevő koronavírustesztje lett pozitív.

Legfrissebb hírek

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04

A franciák nyerték a sítriatlon vegyescsapat-versenyét

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 14:13

Olasz dupla a férfi krosszosoknál

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:44

Egy olimpián hat arany: Klaebo újabb rekordot döntött – videók

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:22

Kínai blama után az amerikaiaké az ugrás csapatversenyének aranya

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 12:42
Ezek is érdekelhetik