Tokió 2020: a szervezők szerint „nehézkes” Bach májusi látogatása

MTI/H. D.MTI/H. D.
2021.05.07. 13:03
null
A szervezők szerint „nehézkes” Bach májusi tokiói látogatása (Fotó: AFP)
Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia szervezőbizottságának elnöke szerint „nagyon nehézkesnek” tűnik, hogy Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke május közepén ellátogathasson a tavalyról idén nyárra halasztott játékok helyszínére – írja az MTI.

 

Hasimoto erről pénteken beszélt, röviddel azelőtt, hogy vélhetően bejelentik, a koronavírus-járvány miatt eredetileg május 11-ig elrendelt vészhelyzetet a hónap végéig meghosszabbítják Tokióban. Ennek oka, hogy a fertőzések száma ismét növekedett.

Korábbi sajtóértesülések szerint Bach május 17-én érkezne a japán fővárosba, és találkozna Szuga Josihide miniszterelnökkel, Hasimotóval, valamint Koike Juriko tokiói kormányzóval is. A NOB ugyanakkor eddig csak annyit közölt, hogy az elnök japán látogatásának egyelőre nincs konkrét időpontja.

A 67 éves NOB-elnök legutóbb novemberben járt Tokióban, és akkor egyeztetett Szugával, valamint a szervezőkkel. Azt követően mind a NOB, mind pedig a szervezőbizottság többször megerősítette, hogy mindenképpen az idénre halasztott olimpia biztonságos megrendezésére törekednek.

Az elmúlt néhány napban ugyanakkor online petíció indult Japánban a játékok törlése érdekében, ezt pedig immár több mint 210 ezren írták alá. A tokiói lakosság túlnyomó többsége a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint ellenzi az olimpia idei megrendezését. Az ok részben az oltási program lassú végrehajtása, részben pedig az emelkedő fertőzésszám.

A tokiói olimpia megnyitóünnepségére a tervek szerint július 23-án kerül sor, az esemény augusztus 8-ig tart.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35