Wimbledon: Cilicnek meccslabdái voltak, de Federer 0:2-ről is továbbjutott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.06. 17:31
null
Roger Federer elnyűhetetlen: Wimbledont is beleértve a négy legutóbbi GS-tornáján <br />negyedszer jutott el legalább az elődöntőig (Fotó: Action Images)
Roger Federer kétszettes hátrányból bejutott a wimbledoni férfi tenisztorna elődöntőjébe. Marin Cilicnek a negyedik játszmában hiába volt három meccslabdája is, a svájci erős szervajátékkal magára talált, és a maga javára fordította a meccset.

 

Pedig a meccs elején nem úgy tűnt, hogy a kis híján 35 éves svájci masírozik be a négy közé: az első szett során ugyan csak Federernek volt bréklabdája, ám a rövidítésben lehengerlően kezdett a jól szerváló Cilic: 5–0-ra ellépett, s bár az első két játszmalabdát hárította hétszeres wimbledoni győztes ellenfele, a horvát került előnybe.

REKORDOK
Federer kilencedszer nyert kétszettes hátrányból Grand Slam-tornán, ezzel beállította az open éra rekordját, ezt megelőzően csak Todd Martin volt képes ennyiszer végrehajtani a bravúrt.
Federer új rekordot állított fel: ez volt a 307. győzelme Grand Slamen, senkinek sincs ilyen sok.
84 győzelemmel pedig beállította Jimmy Connors csúcsát – eddig az amerikai játékosnak volt a legtöbb egyéni sikere Wimbledonban, most már osztozik a svájcival.

Goran Ivanisevic tanítványa lendületet kapott, brékkel kezdte a második szettet, és stabil játékával végig is vitte a játszma során az előnyt. A harmadik szettben kezdett fogyni a 2014-es US Open-győztes ereje, Federer 4:3-nál a meccs során először elvette a fogadójátékát, és közelebb került.

A meccs drámai íve a negyedik szettben csúcsosodott: mindkét játékos zseniális megoldásokkal és meghökkentő rontásokkal jelentkezett, ám a hozott adogatások állandósultak. Pedig 5:4-nél és 6:5-nél meccslabdája is volt Cilicnek, ám az ebben a szakaszban elképesztően szerváló, ászokat sorjázó Federer hárított, sőt, a lenyűgözően kiegyenlített rövidítésben is sikerült ez neki 7–6-nál, majd az ő idegei bírták jobban a feszültséget, 11–9-re a neve mellé írták be a tie-breaket.

Az ötödik játszma a korábbiakhoz képest már-már simán alakult, Federer 34 évesen is tudott táplálkozni a közönségből és az önbizalmából, miközben Cilic kevésbé bírta a nyomást, és 4:3-nál megtört, Federer brékelt, majd a következő játékban lezárta a meccset.

„Tudtam, hogy fent kell tartanom ezt a magas színvonalat – mondta a meccs után Federer. – A lábaim bírták, a hátam bírta. Mentálisan ez nekem pokoli megerősítés volt.”

„Tudtam, hogy nagy bajban vagyok. Nagyszerű volt Marinnal játszani, az egyik legkedvesebb srác a mezőnyben, sajnálom őt” – tette hozzá az elegáns játékstílusa mellett sportszerűségben is mindig kiemelkedő 17-szeres Grand Slam-győztes.

A svájci ellenfele az elődöntőben a kanadai Milos Raonic lesz, aki négy játszmában múlta felül a korábban Novak Djokovicsot búcsúztató amerikai Sam Querreyt.

MURRAY ÉS TSONGA NAGYOT KÜZDÖTT EGYMÁSSAL

Utolsóként Andy Murray jutott be az elődöntőbe, a brit játékos öt játszmában győzte le Jo-Wilfried Tsongát. Murray óriási csatában nyerte meg az első játszmát, a rövidítést 12–10-re hozta, ami annyira visszavetette Tsongát, hogy a francia pillanatok alatt elveszítette a második szettet is. A skót ahelyett azonban, hogy a folytatásban könnyedén lezárta volna a meccset, további három játszmára kényszerült, és csak az ötödikben tudta két vállra fektetni az addigra kipukkadó Tsongát. A franciának brékpontja volt az ötödik szett elején, ám a 2013-as bajnok hárította, és a folytatásban nem adott esélyt.

„Tsonga az egyik legjobb füves pályás játékos a világon – mondta a meccs után Murray. – Volt néhány igazán elképesztő elütése fontos pillanatokban, és jobban is fogadott. Jól vegyítette a játékát, és elismerés illeti, ahogy visszaküzdötte magát a meccsbe.”

A skót ellenfele Tomás Berdych lesz az elődöntőben, ez lesz a két játékos 15. egymás elleni összecsapása, Murray 8–6-ra vezet az összevetésben.

 

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (28 100 000 font, fű)
NEGYEDDÖNTŐ
Federer (svájci, 3.)–Cilic (horvát, 9.) 6:7, 4:6, 6:3, 7:6, 6:3
Raonic (kanadai, 6.)–Querrey (amerikai, 28.) 6:4, 7:5, 5:7, 6:4
Berdych (cseh, 10.)–Pouille (francia, 32.) 7:6, 6:3, 6:2
Murray (brit, 2.)–Tsonga (francia, 12.) 7:6, 6:1, 3:6, 4:6, 6:1

AZ ELŐDÖNTŐBEN
Federer (svájci, 3.)–Raonic (kanadai, 6.)
Murray (brit, 2.)–Berdych (cseh, 10.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik