Videó: mosdóba menésért került bajba egy teniszező

B. D. K.B. D. K.
2020.10.18. 16:40
null
Ilja Ivaska nem gondolta volna, hogy három büntetést is fog kapni (Fotó: Getty Images)
Nem hétköznapi szóváltásba keveredett Ilja Ivaska a Szentpéterváron rendezett tenisztorna egyik mérkőzésén a játékvezetővel. A fehérorosz játékos az ápolási szünete során megkérte a székbírót, hogy hadd mehessen ki a mosdóba, mert az nagyon sürgős lenne. A problémák azonban csak ezek után következtek.

 

Ilja Ivaskának megengedte a mérkőzés játékvezetője, hogy kiszaladhasson a mosdóba, viszont hangsúlyozta neki, olyan gyorsan térjen vissza, ahogy csak tud, mivel a távolléte a saját idejéből fog menni.

Amikor a versenyző visszaért, megdöbbenve tapasztalta, hogy három figyelmeztetést is kapott közben.

„Vészhelyzet volt, mivel már nem tudtam állni” – védekezett a Ivaska, hozzátéve: ha azt akarta volna a játékvezető, hogy a pályán végezze el a dolgát, akkor megtette volna.

A székbíró megértően jelezte neki, hogy akkor ismerteti a szabályokat: eszerint a teniszező háromszor sem tért vissza időben a pályára, ezért háromszor is megintette őt – előbb figyelmeztette, aztán büntetőpontot osztott ki, végül pedig büntetőjátékkal sújtotta, aminek értelmében automatikusan megnyerte a következő gémet az ellenfele.

Ivaska hiába védekezett azzal, hogy ami vele történt, normális, a játékvezetőt nem hatotta meg, majd a játékos kifakadt magából.

„Megértem, de követnem kell a szabályokat. Szóval most játsszunk” – zárta a párbeszédet a bíró.

Ivashka GAME PENALTY FOR BATHROOM BREAK - TENNIS DRAMA

Legfrissebb hírek

Az egyik legbefolyásosabb ellenőrt kapta a magyar játékvezető a Konferencialigában

Konferencialiga
3 órája

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
5 órája

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
7 órája

Stollárék sikerrel vették a vuhani torna első fordulóját

Tenisz
11 órája

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
Tegnap, 12:57

Visszavonult az idei vb egyik elődöntőjének játékvezetője

Minden más foci
Tegnap, 8:25

A US Open döntőse már a harmadik fordulóban búcsúzott Sanghajban

Tenisz
2026.10.11. 09:16

Medvegyev komoly összeget bukott a pekingi tenisztornán

Tenisz
2026.10.10. 11:02