Pennetta az olasz házidöntő győztese, US Open-győztesként vonult vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.12. 22:55
null
Pályafutása első, és vélhetően egyben utolsó GS-trófeáját szerezte meg Flavia Pennetta, aki bejelentette visszavonulását<br />(Fotó: AFP)
Az előzetes esélyeknek megfelelően Flavia Pennetta nyerte meg az olasz barátnők házidöntőjét New Yorkban. Az élete első egyéni Grand Slam-trófeáját 33 évesen megszerző olasz hölgy 93 perc alatt, 7:6, 6:2-re győzte le honfitársát, Roberta Vincit.

 

 

Az első és második kiemelt, Serena Williams és Simona Halep helyett két abszolút meglepetésember, Roberta Vinci és Flavia Pennetta vívta a US Open női egyéni döntőjét. Mindkettejükön látszott a mérkőzés elején, hogy életük egyetlen óriási lehetősége előtt állnak, ráadásul Vinci saját bevallása szerint is érezte még a lábában a 24 órával korábban befejezett, Serena elleni kétórás csatát.

Ehhez képest az első szettben még tartotta a lépést ellenfelével: fordított 2:4-ről, és vezetett 5:4-re és 6:5-re is, Pennetta rövidítésben megnyerte a játszmát, majd óriási lendületbe jött, és elhúzott 4:0-ra a következőben.

Ekkor úgy nézett ki, hogy Vinci visszakapaszkodhat még, egy bréket visszavéve 4:2-re szépített, innentől azonban már nem nyert több játékot, így Pennetta szerezte meg első egyéni GS-győzelmét.

És már az is biztos, hogy több nem is lesz, hiszen hamarosan visszavonul!

„A US Open előtt döntöttem el, hogy visszavonulok, ezúton szeretnék búcsút inteni a tenisznek” – mondta a bajnok Flavia Pennetta.

Közben szombaton kiderült, hogy a juniorok között a magyar lányok sajnos nem tudják lemásolni az olasz felnőtt hölgyek produkcióját. Míg a 2. helyen kiemelt Gálfi Dalma kétszettes győzelemmel bejutott a vasárnapi fináléba, Stollár Fannynak a másik ágról ez nem sikerült: ő 6:4, 7:5-re kapott ki az amerikai Sofia Kenintől.

VINCI–PENNETTA 6:7, 2:6 – Flavia Pennetta a US Open 2015-ös női egyéni bajnoka

Vinci esélye az lehetett volna, hogy a vészesen közeledő esőig kihúzza, Pennetta azonban esélyt sem hagyott neki. Egy tökéletes gémmel lezárta a mérkőzést, és egy remek tenyeres egyenes után ő csaphatott boldogan a magasba. Ő minden idők legidősebben első Grand Slam-tornáját megnyerő játékosa.

VINCI–PENNETTA 6:7, 2:5, VINCI SZERVÁL

Azért nem szabad elfelejteni, hogy Vinci óriási küzdő, amit a Serena Williams elleni elődöntőben is bizonyított, hiszen szett- és brékhátrányból fordított a 2015-ben Grand Slam-tornán addig veretlen világelső ellen. Ezúttal azonban túl sokat hibázik, amiben közrejátszhat az egy nappal korábbi idegőrlő csata is. Míg ő két órát töltött pályán, addig Pennetta 59 perc alatt végzett Simona Haleppel. Látszik is rajta a frissesség, ezúttal is könnyedén verte vissza Vinci támadását és egy gémre került a halhatatlanságtól.

VINCI–PENNETTA 6:7, 2:4, PENNETTA SZERVÁL

Vinci felismerte, hogy ezúttal nem lesz elég a szokásos védekező tenisz a sikerhez, hanem át kell vennie az irányítást. Egyre többször tűnik fel a hálónál, és láthatóan minden fortélyt bevet, hogy meglepje ellenfelét, aki a mezőnyből a legjobban ismeri. Ez részben sikerül is, ráadásul ezúttal egy kisebb vonalbírói tévedés is segíti, így hozza az adogatását.

VINCI–PENNETTA 6:7, 1:4, VINCI SZERVÁL

Vinci természetesen nem mondott le még erről a meccsről, és két remek alapütéssel bréklabdához jutott, amit azonban egy viszonylag egyszerű röpte elhibázásával elrontott. Jó védekezésének köszönhetően azonban újabb esélyhez jutott, amelyet egy lecsapással ki is használt, így picit közelebb került.

VINCI–PENNETTA 6:7, 0:4, PENNETTA SZERVÁL

Egyre inkább beigazolódni látszik, hogy az első szett rövidítése mindent eldöntött. Pennettáról azóta süt a magabiztosság, míg Vinci egy-egy parádés labdamenettől eltekintve nem tudja felvenni vele a versenyt. Pennetta egy gyönyörű fonák egyenessel újabb bréklabdákhoz jutott, és ugyan az elsőt egy tökéletes tenyeressel hárította Vinci, a másodikat már nem tudta. Pennetta így dupla brékelőnybe került, és karnyújtásnyira élete első egyéni Grand Slam-trófeájától.

VINCI–PENNETTA 6:7, 0:3, VINCI SZERVÁL

Vinci jól reagált a vészhelyzetre, és remek védekező ütésekkel lepte meg Pennettát, aki hibázott is, így ezúttal neki kellett megbirkóznia bréklabdával. Ő azonban egy pontos tenyeres kereszttel megoldotta a problémát, majd egy okosan végigjátszott labdamenettel 3:0-ás előnybe került.

Közben kiderült, hogy sajnos a junior lányok egyéni versenyében nem lesz magyar házidöntő, miután a lehetőségeivel nem elég jól sáfárkodó Stollár Fanny 6:4, 7:5-re kikapott az amerikai Sofia Kenintől, akinek a vasárnapi fináléban Gálfi Dalma vághat vissza.

VINCI–PENNETTA 6:7, 0:2, PENNETTA SZERVÁL

Az első igazán emlékezetes labdamenetre 67 percig kellett várnunk, de megérte. Pennetta egy éppen elért tenyerest kanyarított be Rafael Nadalt idéző ívben Vinci mellett, aki ettől (is) egyre jobban elbizonytalanodott. Pennetta az ötödik gém óta először jutott bréklabdához, és ezúttal egyből élt is vele.

VINCI–PENNETTA 6:7, 0:1, VINCI SZERVÁL

Meg is látszik Pennettán a nyugodtság, ráadásul a szerencsével sem áll hadilábon. 30:30 után két ütése is pontosan a vonalon landolt, így ő került előnybe a második szettben is.

VINCI–PENNETTA 6:7, PENNETTA SZERVÁL

A rövidítés első négy labdamenete az adogatóé lett, utána azonban Vinci rontott, így 4:2-es hátrányba került, amelyet ezután nem is tudott kiegyenlíteni. Egy könnyen elrontott tenyeressel két szettlabdához juttatta Pennettát, aki egy remek szervával lezárta az első szettet.

VINCI–PENNETTA 6:6 – Tie Break

Közben Pennetta egy magabiztos szervagémmel kiegyenlít, így következhet a rövidítés, aminek valószínűleg az egy szett megnyerésénél nagyobb a tétje: aki jobban jön ki belőle, megnyugodhat, ami ebben a döntőben aranyat érhet.

„Az Öreg Hölgyet boldoggá teszi a két olasz hölgy! Küzdjetek becsülettel a döntőben!" – üzente Twitter oldalán a Juventus labdarúgó klub Vincinek és Pennettának. Érezhető, hogy a foci bűvöletében élő olaszok ezt az estét a New York-ot meghódító két hölgynek szentelik.

VINCI–PENNETTA 6:5, PENNETTA SZERVÁL

Végre mindketten kezdenek jól játszani, így egyre izgalmasabbak a labdamenetek. Úgy tűnt, hogy Vinci megint könnyedén hozza az adogatását, de Pennetta jó támadóütésekkel visszajött, bréklabdáig azonban ezúttal nem sikerült eljutnia. Így azért adogathat, hogy rövidítésben dőljön el a szett.

VINCI–PENNETTA 5:5, VINCI SZERVÁL

Vinci a védjegyévé vált fonák nyesésekkel próbálja minél jobban kizökkenteni Pennettát a ritmusból, akinek viszont a legutóbbi térfélcsere kifejezetten jót tett, így két pontos fonákkal és egy remek röptével kezdte újraépíteni az önbizalmát, és ami ennél is fontosabb számára: nem veszítette el az első szettet.

VINCI–PENNETTA 5:4, PENNETTA SZERVÁL

Miközben Vinci egyre inkább elkapja a fonalat, Pennetta rengeteget hibázik. Mivel előzetesen is mindenki őt tartotta kicsit esélyesebbnek – és valószínűleg ő is így van ezzel – benne van a pakliban, hogy nem tud megbirkózni a teherrel.

VINCI–PENNETTA 4:4, VINCI SZERVÁL

Vinci végre egy gyönyörű tenyeres egyenessel bizonyítja, hogy azért tud ő szépen teniszezni, és Pennetta hathatós közreműködésével el is jut egy bréklabdáig, amelyet ellenfele elrontott fonák egyenesével ki is használ és kiegyenlít.

VINCI–PENNETTA 3:4, PENNETTA SZERVÁL

Vinci túl van talán az elmúlt két gém rövidzárlatán, de a Serena elleni teljesítménytől továbbra is nagyon távol van. Azért nem került eddig nagyobb hátrányba, mert Pennetta keze is remeg: az első hét gémben ketten együtt 22 ki nem kényszerített hibát vétettek, a pontok fele valakinek a rontásával ért véget. Ez egyelőre nem GS-döntőhöz méltó színvonal.

VINCI–PENNETTA 2:4, VINCI SZERVÁL

Pennetta továbbra is magabiztos szervái mögött, és láthatóan megnyugtatta a brékelőny, amelyet egy semmire megnyert adogatójátékkal meg is erősített.

Közben Stollár Fanny hiába került kétszer is brékelőnybe a 11-es pályán az amerikai Sofia Keninnel szemben, végül 6:4-re elveszítette az első szettet a junior lányok elődöntőjében.

VINCI–PENNETTA 2:3, PENNETTA SZERVÁL

Egyelőre nem túl magas a színvonal, és elég sok az ajándékpont. Nyoma sincs a két olasz hölgy tegnapi, ellenállhatatlan játékának. A koreográfia az volt ebben a gémben, hogy Vinci egy hibával bréklabdához juttatja barátnőjét, aki viszont tekintettel a jó kapcsolatra egy hibával elszalasztja a lehetőséget. Összesen hat bréklabda úszott így el, mire Vinci egy hálóba ütött fonákkal kisegítette Pennettát, és brékhátrányba került.

VINCI–PENNETTA 2:2, VINCI SZERVÁL

Azért Pennetta is szeret a hálóhoz járni, és nem is véletlenül, hiszen ő is rendkívül hatékony ebben a műfajban. Női meccsen szokatlanul sok röptét fogunk látni, ami mindenképp visz majd némi színt ebbe a fináléba az ilyen meccseken szürke alapvonal játékhoz szokott nézőknek. Pennettán ugyan két elrontott alapütéssel jelentkeznek az idegesség jelei, nagy nehezen hozza az adogatását.

VINCI–PENNETTA 2:1, PENNETTA SZERVÁL

Vinci esetében a kulcs a kiváló hálójáték lehet, nem véletlen, hogy a vegyes párosban Leander Paesszel az oldalán idén US Open-győztes Martina Hingisnek ő a kedvenc játékosa.

„Nem ijedt meg attól, hogy Serena ellen kell játszania, kiment a pályára és kihasználta a lehetőségeit. Mindent elmond róla, hogy két hálónál megnyert labdamenettel zárta le a meccset. Ilyet hétköznapi egyéni játékos nem csinál, neki van a legjobb keze a mezőnyben" – mondta még Hingis a Serena elleni elődöntő után Vinciről, aki újabb könnyed szervagémen van túl.

VINCI–PENNETTA 1:1, VINCI SZERVÁL

Pennetta egy árnyalatnyival nehezebb szervagémmel egyenlít ki. Az utolsó labdamenet során megmutatkozott a kettejük játékstílusa közti markáns különbség. Míg Vinci fonák nyeséseivel csodával határos módon jutott el idáig, Pennetta inkább a kemény borításon megszokott és (elvileg) célravezető keményebb ütésekre alapoz.

VINCI–PENNETTA 1:0, PENNETTA SZERVÁL

Bár két rutinos játékos játssza a döntőt, mindkettejüknek ez élete lehetősége, így rengeteget fog számítani, hogy melyikük tudja könnyebben leküzdeni a stresszt. Vinci mindenesetre bekezdett egy idegnyugtató, semmire megnyert adogatójátékkal.

VINCI–PENNETTA 0:0, VINCI SZERVÁL

US OPEN (42 300 000 dollár, kemény pálya)

NŐI EGYES, DÖNTŐ
Vinci (olasz)–Pennetta (olasz, 26.) 6:7, 2:6

LÓG AZ ESŐ LÁBA

Bár már csalhatatlan jelek mutatkoznak arra, hogy annyi év után végre valahára sikerül befedni a US Open centerpályáját, ma és holnap (a férfidöntő) idején még az égiekhez kell fohászkodnunk, ha folyamatos játékot szeretnénk látni. A női döntő idejére 50 százalékos valószínűséggel jósolnak esőt, és a bemelegítésen túl még nem csapott le, lehetséges, hogy lesz esőszünet a mérkőzésen.

NEM BIZTOS A TELT HÁZ

Bár egy US Open döntő esetében szinte szentségtörés ilyet feltételezni is, könnyen lehet, hogy ezúttal nem lesz telt ház a 22 ezer fő befogadására alkalmas Arthur Ashe Stadionban. Az amerikaiak ugyanis hetek óta arra készültek, hogy együtt ünneplik Serena Williams-szel a Grand Slamhez hiányzó US Open-győzelmet. A szombati döntőre már Serena negyeddöntős győzelmét követően elkapkodták a jegyeket, és a fekete piacon is 270 dollárig (kb. 75 000 forint) kúsztak fel az árak, azonban a lelkesedés egy csapásra alábbhagyott, amikor pénteken Vinci legyőzte Serenát és meghiúsította az amerikai fiesztát. Jól jellemzi a változást, hogy ma már 45 dollárért (12 600 forint) lehetett jegyhez jutni a fekete piacon.

EGY MAGYAR MÁR A DÖNTŐBEN

„Kicsiben" két wimbledoni junior párosbajnokunk, Gálfi Dalma és Stollár Fanny megismételheti az olasz hölgyek produkcióját, hiszen esély van arra, hogy a junior lányok egyéni döntőjét ők ketten vívják. Ehhez körülbelül fél órával ezelőtt egy lépéssel közelebb kerültünk, ugyanis a versenyen másodikként kiemelt Gálfi két játszmában, 7:5, 7:6-ra legyőzte az amerikai Francesca di Lorenzót. Utána pedig Stollárt és a másik amerikait, Sofia Kenint szólították a Flushing Meadows 11-es pályájára.

ELŐZMÉNYEK

Azzal mindenesetre nem vállalunk kockázatot, ha kijelentjük, hogy ma, New York-ban az Open Era második olasz egyéni Grand Slam-győztesét avatják. Az első ugyebár az öt évvel ezelőtt a hasonlóan váratlanul Roland Garrost nyerő Francesca Schiavone volt.

A felnőttek között eddig 9 mérkőzést játszottak nemzetközi tornákon, és 5–4-re Pennetta vezet kettejük párharcában. Nemcsak ez szól az egy évvel idősebb, mostanság a férfimezőny egyik legszínesebb játékosa, Fabio Fognini oldalán mutatkozó Pennetta mellett. A két olasz ugyanis két évvel ezelőtt már játszott egymással New York-ban, akkor 6:4, 6:1-re Pennetta nyerte meg a negyeddöntőt.

„Akkor elizgultam a meccset, teljesen leblokkoltam, nem tudtam a saját játékomat játszani" – emlékezett vissza Vinci, amikor szóba hozták neki a meccset.

Vinci és Pennetta nemcsak egy országból, hanem egy tartományból is származnak. A két pugliai lány egymástól 65 kilométerre született és nőtt fel, így már a korosztályos tartományi versenyeken összehozta őket a sors. Ahogy cseperedtek, jó barátnők is lettek, olyannyira, hogy 1999-ben együtt nyerték meg a junior Roland Garrost párosban.

Vinci a világelső amerikai Serena Williamset győzte le szetthátrányból a négy között, Pennetta pedig a második kiemelt román Simona Halepet búcsúztatta.

Ezzel eldőlt, hogy a US Open történetében először olasz győztest avatnak a nőknél, a párosban Sara Erranival az oldalán karrier Grand Slamet összehozó Vinci és az ugyanebben a versenyszámban az Australian Opent szintén megnyerő, a US Openen kétszer döntőző Pennetta is első egyéni GS-sikerére hajt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik