US Open: Babosékat kizárták a női párosból – hivatalos!

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2020.09.05. 18:33
null
Babos Tímea és Kristina Mladenovic párosát kizárták a US Openről (Fotó: AFP)
Kizárták az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettőst az Amerikai nemzetközi teniszbajnokság női páros versenyéről. A francia játékos egyike annak a 11 teniszezőnek, aki kapcsolatba került a koronavírussal megfertőződő Benoit Paire-rel – közülük viszont már csak Mladenovic volt versenyben.


Előbb csak vasárnapra halasztották Babos Tímea és a francia Kristina Mladenovic eredetileg szombatra kiírt nyolcaddöntős páros mérkőzését, amelyet a kanadai Gabriela Dabrowski és az amerikai Alison Riske ellen játszottak volna, aztán ki is zárták őket a US Openről.

A döntés előzményeihez tartozik, hogy a viadaltól koronavírus-fertőzés miatt visszalépő francia Benoit Paire-rel közvetlen kontaktusba lépő személyek egyike éppen Mladenovic volt, aki együtt edzett és kártyázott is honfitársával. A kontaktok közül ő az egyetlen, aki versenyben maradt, miután pénteken Adrian Mannarino is elbúcsúzott, akit csaknem három órán keresztül várattak, míg pályára léphetett a német Alexander Zverev ellen. (Francia sajtóhírek szerint Mannarino azért játszhatott, mert New York állam kormányzója, Andrew Cuomo különengedélyt adott rá, ám ezt Mladenovicnak már nem tette meg.)

A kizárás azért is érthetetlen, mert Mladenovic az elmúlt napokban folyamatosan teniszezett, és rendre negatív koronavírustesztet produkált, igaz, ő és testvére, Luka is élesen kritizálta a Grand Slam-torna lebonyolítását és körülményeit. Vagyis ha a biztonságot tartanák szem előtt a szervezők, már jóval korábban lépniük kellett volna.

Az ESPN nevű amerikai portál információ szerint Mladenovicot már a John Fitzgerald Kennedy-repülőtéren látták, ami érdekes, mert elméletileg Paire közvetlen kontaktjaihoz hasonlóan rá is egyhetes karantén várna a szállodában, és csak az edzőpályákat használhatná, hogy készüljön a Roland Garrosra.

Az első számú áldozat azonban Babos Tímea, aki eleve nem szívesen utazott el az Egyesült Államokba, de ha már vállalkozott rá, szerette volna megnyerni a párosok versenyét, amelyen barátnőjével az első helyen emelték ki, és emellett nyilván szeretett volna minél több pénzt keresni.

Talán majd jövőre...

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
5 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
19 órája

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
21 órája

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
21 órája

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
Tegnap, 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
Tegnap, 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik