Tenisz: Stollár győzött párosban a budapesti tornán!

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.07.17. 15:49
null
Stollár Fanni (jobbra) tornagyőztes párosban (Fotó: Árvai Károly)
Stollár Fanny és Mihaela Buzarnescu nyerte meg a páros versenyt a budapesti salakpályás női tenisztornán.

 

A magyar, román duó a vasárnapi döntőben 35 perc alatt jutott szettelőnyhöz úgy, hogy miközben háromszor elvesztette adogatójátékát, az Aliona Bolsova, Tamara Korpatsch spanyol, német kettős négyszer nem tudta hozni a sajátját.

Az ellenfélnek a folytatásban sem ment a játék irányítása, ennek eredményeként csakhamar 3:0-ra vezettek Stollárék. Ezután viszont a román, német páros brékelt, majd a saját adogatását is hozta, ezzel szorosabb lett az állás. Stollárék azonban 3:1 után már végig megőrizték brékelőnyüket, és 1 óra 15 perc alatt nyertek.

Az egyesben a selejtezőben búcsúzott Stollárnak ez volt az ötödik WTA-döntője párosban, és második tornagyőzelmét aratta a 2018-as budapesti fedett pályás viadal megnyerése után.

„Először is köszönöm a partneremnek, hogy végigjátszotta velem ezt a tornát” – mondta a díjátadón a magyar játékos utalva arra, hogy a tokiói olimpián is szereplő Buzarnescunak fontos volt, hogy szombaton rendezték a döntőt.

Stollár külön kiemelte, hogy számára nagyszerű volt a budapesti viadal, nagyon jó volt a hazai közönség előtt játszani.

A folytatásban az egyes elődöntők következnek a Római Teniszakadémián, először a szabadkártyás Gálfi Dalma találkozik az első helyen kiemelt kazah Julija Putyincevával, majd a másodikként rangsorolt amerikai Danielle Collins csap össze az ukrán Anhelina Kalinyinával.

WTA 250-ES TORNA, BUDAPEST (235 000 dollár, salak)
PÁROS, DÖNTŐ

Stollár Fanny, Mihaela Buzarnescu (magyar, román)–Aliona Bolsova, Tamara Korpatsch (spanyol, német) 6:4, 6:4

Később:
Egyes, elődöntő

Gálfi Dalma–Julija Putyinceva (kazah, 1.) 15.30
Danielle Collins (amerikai, 2.)–Anhelina Kalinyina (ukrán) 17.00 körül

Legfrissebb hírek

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
18 órája

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Billie Jean King-kupa: a legerősebb összeállításban játszik a magyar válogatott áprilisban

Tenisz
2026.03.09. 18:26

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27

Nehéz csoportban a mieink a Billie Jean King-kupa portugáliai tornáján

Tenisz
2026.03.05. 13:16
Ezek is érdekelhetik