Tenisz: sikerült a meglepetés, Bondár bravúros győzelmet aratott!

Vágólapra másolva!
2022.01.05. 08:52
null
Bondár Anna és a végeredmény (Fotó: facebook.com/huntennis)
Bejött a terve a selejtezőből indult Bondár Annának a melbourne-i kemény pályás női tenisztorna főtáblájának első körében: sikerült meglepnie a világranglista 49. helyén jegyzett cseh Katerina Siniakovát, így bejutott a legjobb 16 közé.

A világranglista 92. helyezettjére szerdán a 49. Katerina Siniaková várt, akit a nyolcadik helyen emeltek ki a szervezők és aki ellen Bondár első alkalommal játszott. A Magyar Távirati Iroda beszámolója szerint mérkőzés első szettjében kiegyenlített volt a játék, sokáig mindkét teniszező hozta az adogatójátékát, 5:5-nél aztán Bondár borította az addigi rendet, elvette riválisa szerváját, majd behúzta a sajátját.

A folytatásra Siniaková felszívta magát és gyorsan 2:0-s előnybe került, ám nem tudta megtörni a jelenleg legelőkelőbb helyen rangsorolt magyar játékost, aki ugyan a játszmában az első két adogatójátékát elbukta, de 1:2-nél és 2:3-nál is gyorsan visszavette az előnyt, majd 3:3-as állásnál sorozatban elért harmadik brékjével lépéselőnybe került. Bondár Anna ekkor közel került a győzelemhez, 5:4-nél pedig még közelebb, de nem tudta kiszerválni a mérkőzést, melynek második szettje végül rövidítésbe torkollott. A tie-break a meccs addigi képének megfelelően rendkívül szorosan alakult, végig fej fej mellett haladtak a felek, a cseh ellenfél 6–5-ös vezetésénél a meccsért szervált, ám hibázott, Bondár viszont 9–8-nál élni tudott az esélyével, és jó adogatás után lezárta a játszmát, és vele a kétórás meccset is.

A 24 éves Bondár pályafutása során első alkalommal játszott aktuálisan a világranglista legjobb ötvenjében jegyzett ellenféllel szemben, és rögtön győzött is. A folytatásban Bondárra a világranglistán 69. orosz Anasztaszija Potapova vár a nyolcaddöntőben.

WTA-TORNA, MELBOURNE (239 477 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)

Bondár Anna–Katerina Siniaková (cseh, 8.) 7:5, 7:6 (10–8)

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik