Tenisz: nem szakad meg, a vereségekkel is jól keres Benoit Paire

2021.03.18. 16:19
null
Paire-t nem nagyon izgatja, ha kikap (Fotó: AFP)
A férfi teniszezők világranglistáján 31. francia Benoit Paire bevallotta, hogy már nem tesz meg mindent a győzelemért, mert az elvesztett mérkőzésekkel is jól keres – írta a Magyar Távirati Iroda.

„Csak az érdekel, hogy minél hamarabb kikerüljek a buborékokból. Most kikaptam Acapulcóban, de jobb is, mert így pár napot élvezhetem az életet Miamiban a következő verseny előtt” – jelentette ki a 31 éves játékos. „Jelenleg nem a tenisz az elsődleges az életemben. Ha valaki megnyer egy 250-es ATP-tornát, 30 ezer dollárt kap. Én már edző nélkül utazom, az első fordulókban erőnyerő vagyok, aztán kikapok, felveszek 10 ezer dollárt, és továbbállok. Akkor miért kellene megszakadnom?” – vetette fel arra utalva, hogy a koronavírus-járvány miatt ideiglenesen átalakított világranglistának köszönhetően gyenge teljesítménye ellenére sem csúszik lejjebb a rangsorban, és a főtáblán indulhat mindenhol.

Egy hete Paire közölte, hogy a pandémia miatt „szomorúvá, unalmassá és nevetségessé” váltak az ATP-tornák.

A teniszélet augusztusi újraindulása óta a franciák fenegyereke – aki 18. is volt a világranglistán – mindössze két meccset nyert meg, a többi versenyén már az első fordulóban kiesett.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tóth Amarissa legyőzte Olijnikovát az antalyai nyolcaddöntőben

Tenisz
13 órája

Rinderknech lesz Marozsán ellenfele az első fordulóban a dubai tenisztornán

Tenisz
2026.02.21. 13:20

Fucsovics kikapott a 2024-es győztestől Dohában

Tenisz
2026.02.18. 13:47

Dohai tenisztorna: Fucsovics sima győzelemmel nyolcaddöntős

Tenisz
2026.02.17. 13:28

Shelton és Cerúndolo is hazai pályán nyert tenisztornát

Tenisz
2026.02.16. 08:42

Bondár Anna kikapott a dubai selejtezőben

Tenisz
2026.02.13. 08:53

Davis-kupa: Luxemburg lesz a mieink ellenfele szeptemberben

Tenisz
2026.02.12. 12:50

Kellemetlen meglepetés: Fucsovics az első körben kikapott Rotterdamban

Tenisz
2026.02.11. 13:29
Ezek is érdekelhetik