Tenisz: negyedik nekifutásra már összejött – Thiem úton a csúcs felé

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.09.14. 18:28
null
Az első Grand Slam-torna-győzelem utáni pipa (Fotó: Twitter, @ThiemDomi)
Egymás után kétszer vesztette el a Roland Garros döntőjét Dominic Thiem 2018-ban és 2019-ben Rafael Nadal ellen, majd idén az Australian Open fináléjában Novak Djokovics állta útját, de a 2020-as US Open végül meghozta számára a várva várt sikert: élete első Grand Slam-torna-győzelmét. A 27 éves osztrák teniszező éppen úton van a csúcs felé – már ha a csúcsot az ATP-világranglista első helyével definiáljuk, és nem egy Grand Slam-sikerrel.

 

Mint arról már beszámoltunk, a 27 esztendős osztrák Dominic Thiem nyerte meg New Yorkban a 2020-as US Open fináléját, amely az első Grand Slam-torna volt a naptári év eleje óta – a koronavírus-járvány következtében a párizsi Roland Garros és a londoni Wimbledon küzdelmeit is elhalasztották. A döntőben a német Alexander Zverev volt Thiem ellenfele, aki élete első Grand Slam-fináléját vívta, és vezetett is 2–0-ra, ezt követően azonban három szettet és a meccset is elveszítette. Thiem ezzel az első teniszező lett az 1968-as Open-éra bevezetése óta, aki kettős szetthátrányból felállva nyert meg egyet a négy nagy torna döntője közül.

RÉGÓTA ISMERT TEHETSÉG

A bécsi születésű Thiem valódi teniszcsaládba született, hiszen édesanyja és édesapja is sportági edzőként dolgozott – elsőszülött fiukat már háromévesen beíratták a Günter Bresnik Akadémiára, ahol az édesapa, Wolfgang dolgozott. Tizenéves korában Thiem az ITF junior-világranglistájának második helyéig jutott, és 115 ifigyőzelmet szerzett, mielőtt profinak állt volna. 2014-ben, húszesztendősen jutott be az első ATP 250-es tornadöntőjébe, és ez volt az az év, amikor a teniszvilág jelentős része felfigyelt rá, miután legyőzte a friss Australian Open-győztes Stanislav Wawrinkát a madridi ATP 1000-es tornán.

A versenyt végül betegség miatt fel kellett adnia. Thiem egy évvel később már három ATP-versenyt nyert meg, és megkérdőjelezhetetlenül ott volt a teniszvilág csillagai között. Ezt 2016-ban is bizonyította azzal, hogy bejutott élete első Grand Slam-torna-elődöntőjébe a Roland Garroson, de a bomba formában teniszező Novak Djokovics elütötte a valódi áttöréstől.

Thiem abban az évben már bekerült az ATP-világranglista első tíz helyezettje közé, innentől pedig már nem volt olyan a sportág berkein belül, aki ne találkozott volna a nevével.

When Dominic Thiem Made His Tennis Breakthrough! | Madrid 2014 Highlights vs Wawrinka

The day Dominic Thiem got his first milestone win - beating Australian Open & Monte-Carlo champion, & No.3 seed Stan Wawrinka in 2014 in Madrid...Subscribe t...

DÖNTŐS ÁTOK – DE MÁR NEM

Három év, három döntő, három vereség – így állt Thiem a Grand Slamekkel 2020 elején, ráadásul időközben kiderült, hogy a koronavírus-járvány miatt a Roland Garrost (ahol a torna egyik fő esélyesének számított volna) meg sem rendezik. Pedig már régóta érett számára a siker, hogy nyerjen egyet a sportág négy legnagyobb tornája közül.

2017-ben másodszor is eljutott a Roland Garros elődöntőjéig, pechjére azonban minden idők legsikeresebb salakpályás teniszezőjével, Rafael Nadallal került össze, aki kiejtette. A következő két esztendőben – 2018-ban és 2019-ben – mindkétszer eljutott a fináléig, de Nadal hibátlan mérlegét nem tudta megtörni a párizsi Grand Slam-döntőkben: mindkétszer a spanyol klasszis nyerte meg a finálét három, valamint négy szettben.

Bár a US Openen és az Australian Openen is évről évre megcsillantotta tudását, úgy tűnt, hogy a Garros jelenti számára a valódi esélyt arra, hogy a három nagy (Novak Djokovics, Roger Federer és Rafael Nadal) uralkodása alatt is eljusson egy Grand Slam-győzelemig – Wimbledon is ott volt persze, de a legnagyobb hagyományokkal rendelkező, füves borítású tornán mindmáig a negyeddöntő elérése jelentette számára a legjobb eredményt.

2020-ban végül úgy jutott el az Australian Open döntőjéig, hogy Djokovics, Federer és Nadalis részt vett a tornán – a spanyolt le is győzte a negyeddöntőben. A fináléban azonbanNovak Djokovics ismét felülkerekedett rajta egy rendkívül kiélezett, ötszettes küzdelemben.

Dominic Thiem vs Novak Djokovic - Match Highlights | Australian Open 2020 Final

Watch the Match Highlights from Dominic Thiem vs Novak Djokovic in the final of Australian Open 2020.

GIGÁSZOK HIÁNYÁBAN

Elvesz bármit is Dominic Thiem érdemeiből az, hogy az évezredet, sőt a sportág teljes történelmét meghatározó, összesen 56 Grand Slam-tornát nyerő Federer, Nadal, Djokovics trióból két gigász el sem indult, a szerbet pedig kizárták a 2020-as US Openről? Ez egyéni vélemény kérdése, az azonban biztos, hogy a győzelem pontosan ugyanannyit ér, mint a többi GS-siker.

Thiem a világranglista harmadik helyén áll, ráadásul már a 2020-as évet is ott kezdte, amelyet kettőből kettő Grand Slam-döntővel és egy GS-győzelemmel zár majd. Összesen 17 ATP-versenyt nyert már meg karrierje során, és 27 évesen ő lett a legfiatalabb GS-győztes a 2014-ben diadalmaskodó Marin Cilic óta.

Emellett mindössze ő a második osztrák, aki Thomas Muster 1995-ös Roland Garros-sikere óta nagy tornát nyer. Az biztos, hogy könnyebb dolga volt így Thiemnek ezen a tornán, hogy egyetlen szuperklasszissal sem kellett szembenéznie, de ettől még Grand Slam-győztesnek vallhatja magát –a következő években pedig továbbra is ott lehet a legnagyobb esélyesek között.

null

27-year-old @ThiemDomi is youngest Grand Slam champion and first maiden Grand Slam champion since @Cilic_Marin, 25, at 2014 #USOpen.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik