Tenisz: Fucsovics győzelemmel kezdett Sanghajban

Vágólapra másolva!
2018.10.08. 08:39
null
Fucsovics Márton 75 perc alatt került a második körbe (Fotó: AFP)
A világranglista 45. helyén álló Fucsovics Márton a Sanghajban rendezett kemény pályás ATP 1000-es torna első fordulójában 6:3, 6:4-re legyőzte a világranglistán 40. helyen álló bosnyák Damir Dzumhurt.

 

Fucsovics remekül kezdett a hozzá hasonlóan 26 éves Dzumhur ellen, és miután magabiztosan hozta saját adogatójátékait, elvette ellenfele második szervagémjét, így hamar 4:1-re elhúzott, és innen már könnyedén hozta az első szettet 6:3-ra.

FUCSOVICS MÁRTON
„"Új verseny, más körülmények, más labda, gyorsabb pálya, mindig nehéz egy nap alatt átállni, ráadásul Dzumhur egy kellemetlen, harcos, stabil ellenfél, de ma fejben és játékban is fölé tudtam kerekedni. Örülök a mai teljesítményemnek. Holnap már második forduló Gojowczyk ellen, akinek ez a pálya nagyon fekszik, mert gyorsan és laposan játszik és ezen a borításon nagyon megcsúsznak az ilyen ütések. Nehéz mérkőzés lesz, a maihoz hasonló összeszedett játékra lesz szükségem” – írta Facebook oldalán Fucsovics.

A 37 percig tartó első játszma után a másodikban a bosnyák megemberelte magát, már ami az adogatásait illeti, így 4:4-ig bréklehetőség nélkül haladtak a felek fej fej mellett.

Ekkor azonban Fucsovics elvette Dzumhur szerváját és 5:4-nél három meccslabdával a meccsért adogathatott.

A magyar játékos az elsőt rögtön meg is csinálta, így 75 perc játék után, pályafutása során először legyőzte Dzumhurt, és bejutott a második körbe.

A legjobb 32 között Fucsovicsra a világranglista 70. helyén álló német Peter Gojowczyk vár, aki vasárnap este a 12. helyen kiemelt amerikai Jack Sockot búcsúztatta.

Fucsovics Gojowczykkal eddig kétszer találkozott, az idei genfi torna döntőjében Marci győzött 6:2, 6:2-re, míg három évvel korábban, a US Open selejtezőjében Gojowczyk diadalmaskodott 6:2, 6:0-ra.

ATP 1000-ES TORNA, SANGHAJ (9 219 970 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a legjobb 32 közé jutásért)

Fucsovics Márton–Damir Dzumhur (bosnyák) 6:3, 6:4

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
Querrey (amerikai)–Schwartzman (argentin, 9.) 6:3, 6:4
Ebden (ausztrál)–Tiafoe (amerikai) 3:6, 6:4, 6:3
Bautista (spanyol)–Rubljov (orosz) 6:3, 6:4
Fritz (amerikai)–Haase (holland) 6:3, 7:6 (7–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik