Tenisz: Djokovics–Cilic döntőt rendeznek Tel-Avivban

Vágólapra másolva!
2022.10.01. 22:08
null
Újabb trófeát zsebelhet be Djokovics (Fotó: AFP)
Az első helyen kiemelt Novak Djokovics bejutott a döntőbe a tel-avivi kemény pályás férfi tenisztornán, s ott a másodikként kiemelt horvát Marin Ciliccsel kell megküzdenie – írja az MTI.

 

A szerbek korábbi világelsője a szombati elődöntőben az orosz Roman Szafiullin ellen nyert egy sima és egy szoros szettben, 1 óra 36 perces mérkőzésen. Novak Djokovicsnak ez már a 127. fináléja lesz az ATP-sorozatban, eddigi mérlege 88 győzelem és 38 vereség.

Marin Cilic a szombati elődöntőben a francia Constant Lestienne ellen nyert két szettben. A győztes 14 ászt szervált az 1 óra 45 perces meccsen, és pályafutása 36. döntőjére készülhet az ATP-sorozatban. Eddigi mérlege húsz siker és 15 vereség.

WTA-PARMA

Az egyiptomi Majar Serif nyerte a Parmában rendezett 252 ezer dollár (100.8 millió forint) összdíjazású női salakpályás tenisztorna szombati döntőjét.

A világranglista 74. helyezettje kedden, az első fordulóban Bondár Annát búcsúztatta, a döntőben pedig az első helyen kiemelt görög Maria Szakkarit győzte le két szettben, 1 óra 37 perces mérkőzésen.
Mindketten két meccset játszottak szombaton, ugyanis az esős időjárás miatt elhalasztott elődöntőket is ezen a napon rendezték.

Serif először győzött le olyan ellenfelet, aki a legjobb tíz között van a világranglistán. A WTA-sorozatban másodszor játszott döntőt, és először győzött, ezzel ő lett az első egyiptomi teniszező, aki ilyen rangos tornát tudott nyerni.

ATP-TORNA, TEL-AVIV (949 ezer dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Szafiullin (orosz) 6:1, 7:6 (7–3)
Cilic (horvát, 2.)–Lestienne (francia) 7:5, 6:3

WTA-TORNA, PARMA (252 ezer dollár, salakpálya)
NŐI EGYES
DÖNTŐ

Serif (egyiptomi)–Szakkari (görög, 1.) 7:5, 6:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik