Tenisz: Bondár Anna újabb karriercsúccsal 67. a világranglistán

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.05.16. 10:39
null
Bondár Anna újabb karriercsúccsal a 67. a világranglistán (Fotó: AFP)
Legjobb magyarként Bondár Anna újabb karriercsúccsal a 67. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. A férfiaknál Fucsovics Márton három helyet rontva az 55. – írja az MTI.


Bondár Anna
legutóbb az elődöntőig jutott a karlsruhei challenger-tornán, ezen a héten pedig Marokkóban hangol a Roland Garros vasárnap rajtoló főtáblájára. Szintén Rabatban versenyez a top 100-asok közül Udvardy Panna (88.) és Gálfi Dalma a (98.).

A párizsi Grand Slamen hétfőn (ma) a selejtezőben lép pályára a 128. Jani Réka.

Az élen – immár 2150 pontos előnnyel – a 28 találkozó óta veretlen lengyel Iga Swiatek áll, aki vasárnap megvédte címét Rómában, és legutóbb február 16-án Dubaiban kapott ki.

Fucsovics legutóbb a római selejtező második fordulójában fejfájás miatt feladta meccsét, és hasonló okból visszalépett az e heti, genfi versenytől is, ahol eddigi egyetlen trófeáját megszerezte 2018-ban. A nyíregyházi teniszező így legközelebb a vasárnap rajtoló Roland Garroson léphet pályára.

A védett ranglistájával Párizsban szintén főtáblás Balázs Attila a 255. helyen áll, míg a ma (hétfőn) a selejtezőben érdekelt Piros Zsombor a 189.

Az élbolyban annyi változás történt, hogy a római döntőt a világelső Novak Djokoviccsal szemben elvesztő Sztefanosz Cicipasz megelőzte a lábsérüléssel küszködő, 21-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadalt.

NŐI VILÁGRANGLISTA
(a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbb helyezés)
1. ( 1.) Iga Swiatek (lengyel) 7061 pont
2. ( 2.) Barbora Krejcíková (cseh) 4911
3. ( 3.) Paula Badosa (spanyol) 4770
4. ( 4.) Maria Szakkari (görög) 4726
5. ( 5.) Anett Kontaveit (észt) 4446
6. ( 7.) Onsz Dzsabur (tunéziai) 4380
7. ( 8.) Arina Szabalenka (fehérorosz) 3966
8. ( 6.) Karolína Plísková (cseh) 3568
9. ( 9.) Danielle Collins (amerikai) 3315
10. (10.) Garbine Muguruza (spanyol) 3031
11. (11.) Jessica Pegula (amerikai) 2955
12. (12.) Emma Raducanu (brit) 2910
13. (13.) Jelena Ostapenko (lett) 2536
14. (14.) Belinda Bencic (svájci) 2525
15. (16.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 2440
...67. (69.) Bondár Anna 952
...88. (84.) Udvardy Panna 743
...98. (92.) Gálfi Dalma 679
...128. (129.) Jani Réka 504
...263. (264.) Babos Tímea 268

FÉRFI VILÁGRANGLISTA
Az ATP honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés
1. ( 1.) Novak Djokovics (szerb) 8660 pont
2. ( 2.) Danyiil Medvegyev (orosz) 7980
3. ( 3.) Alexander Zverev (német) 7200
4. ( 5.) Sztefanosz Cicipasz (görög) 6170
5. ( 4.) Rafael Nadal (spanyol) 5525
6. ( 6.) Carlos Alcaraz (spanyol) 4770
7. ( 7.) Andrej Rubljov (orosz) 3945
8. (10.) Casper Ruud (norvég) 3940
9. ( 9.) Felix Auger-Aliassime (kanadai) 3850
10. ( 8.) Matteo Berrettini (olasz) 3805
11. (11.) Cameron Norrie (brit) 3355
12. (13.) Jannik Sinner (olasz) 3195
13. (12.) Hubert Hurkacz (lengyel) 3095
14. (14.) Taylor Fritz (amerikai) 2920
15. (16.) Denis Shapovalov (kanadai) 2671
...55. (52.) Fucsovics Márton 965
...189. (190.) Piros Zsombor 309
...255. (250.) Balázs Attila 207
...268. (264.) Valkusz Máté 191

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik