Tenisz: az amerikai adogatógép újra lecsapott, Medvegyev bánta

MTI, K. T. I.MTI, K. T. I.
2020.10.15. 22:39
null
Medvegyev hat ászig jutott, az ellenfele 11-ig (Fotó: Getty Images)
A címvédő és első helyen kiemelt Danyiil Medvegyev a nyolcaddöntőben kiesett az 1.4 millió dollár (420 millió forint) összdíjazású szentpétervári kemény pályás férfi tenisztornán – értesültünk az MTI-ből. Kölnben viszont bejutott a nyolc közé az első kiemelt, a német Alexander Zverev.

 

A hazai közönség előtt szereplő játékost – aki biztosan ott lesz a szezonzáró ATP-világbajnokságon – a 211 centis amerikai Reilly Opelka búcsúztatta, szetthátrányból fordítva – olvasható a távirati iroda híre.

A 23 éves teniszezőről épp csütörtök délután írtunk, a szövetség honlapja hívta fel a figyelmet, hogy adogatójátékonként 1.5 ászt üt, ami háromszorosa a mezőnyátlagnak. Nos, tökéletes szervákból ezúttal sem volt hiány, az 1 óra 55 percig tartó csatában 11 ász került a colos amerikai neve mellé. Medvegyev hatig jutott.

Az első szettet egyébként magabiztosan hozta az orosz (6:2), ezt követően viszont megfordult a játék képe, két szoros és kiegyenlített játszmával Opelka fordítani tudott (5:7, 4:6), így a legjobb nyolc között folytathatja majd.

Opelka akcióban: a férfi mezőny jelenlegi legjobb adogatója, legalábbis az ászok arányát tekintve (Fotó: Getty Images)
Opelka akcióban: a férfi mezőny jelenlegi legjobb adogatója, legalábbis az ászok arányát tekintve (Fotó: Getty Images)

Ahogyan a profi teniszélet újraéledése óta a legtöbb tornával történt, úgy Szentpéterváron is az utolsó pillanatokban változott még a nevezési lista. Ezúttal Opelka honfitársa, Sam Querrey kényszerült visszalépni, miután a helyszíni koronavírustesztje pozitív lett. Botrány is kerekedett az ügyből, a rutinos játékos ugyanis fogta magát, és a karanténszabályokat áthágva – állítólag magángépet bérelve – hazarepült Amerikába. Az ATP jelezte, vizsgálatot indított Querrey ügyében.

ATP 500-AS TORNA, SZENTPÉTERVÁR (1 399 370 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

Opelka (amerikai)–Medvegyev (orosz, 1.) 2:6, 7:5, 6:4
Shapovalov (kanadai, 2.)–Ivaska (fehérorosz) 6:1, 6:4
Rubljov (orosz, 3.)–Humbert (francia) 4:6, 6:4, 7:5
Coric (horvát, 7.)–Szafiullin (orosz) 6:3, 7:5
Hacsanov (orosz, 4.)–Karacev (orosz) 4:6, 7:5, 6:3
Raonic (kanadai, 6.)–Bublik (kazah) 6:3, 6:2

 

KÖLN. Az elsőként rangsorolt Alexander Zverev bejutott a negyeddöntőbe: a 14 hónap után ismét hazájában versenyző német játékos dominanciáját jelzi, hogy az első szettben csak két labdamenetet veszített adogatóként a 36 éves spanyol Fernando Verdasco ellen.

A nap utolsó összecsapásán kiesett az első fordulóban Fucsovics Mártont búcsúztató francia Gilles Simon, aki két játszmában kapott ki a második helyen kiemelt spanyol Roberto Bautistától.

ATP 250-ES TORNA, KÖLN (325 610 dollár, kemény pálya)
NYOLCADDÖNTŐ

A. Zverev (német, 1.)–Verdasco (spanyol) 6:4, 6:1
Auger-Aliassime (kanadai, 3.)–Laaksonen (svájci) 6:4, 6:1
Davidovich (spanyol)–Cilic (horvát, 8.) 3:6, 7:6 (7–3), 6:2
Bautista (spanyol, 2.)–Simon (francia) 6:4, 7:6 (7–5)

Legfrissebb hírek

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
9 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
Tegnap, 8:07

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
2026.09.04. 08:42

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
2026.09.03. 00:45

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
2026.09.02. 22:50

US Open: Zverev nagy csatában fordított, de a nap embere a veterán Monfils

Tenisz
2026.09.02. 08:13

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
2026.09.01. 23:07

US Open: hosszú hajjal, fejpántban, sima győzelemmel tért vissza Carlos Alcaraz a GS-tornákra

Tenisz
2026.09.01. 08:44