Roland Garros: itt a magyarázat S. Williams különleges ruhájára!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.30. 12:52
null
Serena Williams a Roland Garros Macskanője (Fotók: AFP)
A háromszoros Roland Garros-győztes Serena Williams a cseh Kristyna Plísková legyőzésével (7:6, 6:4) bejutott a francia nyílt teniszbajnokság második fordulójába. A 36 éves amerikai hölgy különleges, Macskanőre emlékeztető szerelésben lépett pályára, amit a meccs után azzal indokolt, hogy a dressz segíti a vérkeringését.

 

„Ezzel a ruhával minden anyukát képviselek, akik terhességből tértek vissza, és mentálisan, valamint fizikailag nehéz időszakon vannak túl. Szentül hiszem, hogy ösztönző hatással lehetek nők és gyermekek egész csoportjára. Úgy érzem magam, mint egy harcos, vagy mint egy hercegnő vagy királynő Wakandából. Mindig is fantáziavilágban éltem, mindig szuperhős akartam lenni, és ebben a ruhában úgy is érzem magam” – mondta Serena, aki először vesz részt Grand Slam-tornán azóta, hogy tavaly szeptemberben életet adott kislányának.

„Rengeteg gondom volt a vérrögökkel az elmúlt tizenkét hónapban, de ebben a felszerelésben jól működik a vérkeringésem. Kicsit vicces öltözet, de nagyon funkcionális, mert így problémamentesen tudok játszani” – tette hozzá a fiatalabbik Williams nővér.

A 23-szoros Grand Slam-bajnok Serena nem először öltött magára hasonló dresszt, 2011-ben ugyanis egy edzésen már kipróbált egy hasonló szerelést, amit meg is osztott követőivel a Twitteren.



 

 

 

Legfrissebb hírek

Wimbledon: az idén is semlegességi nyilatkozatot várnak el az orosz teniszezőktől

Tenisz
Tegnap, 11:16

’s-hertogenboschi tenisztorna: Stollár Fanny döntős párosban

Tenisz
2025.06.13. 13:29

Baboséknak a negyeddöntő jelentette a londoni végállomást

Tenisz
2025.06.12. 16:53

Hét százalékkal nő a pénzdíj Wimbledonban

Tenisz
2025.06.12. 13:53

Stollárék párosa elődöntős a ’s-hertogenboschi tenisztornán

Tenisz
2025.06.11. 18:17

Fucsovics Márton negyeddöntős Stuttgartban

Tenisz
2025.06.11. 13:03

Fucsovics két szoros játszmában nyert, bejutott a nyolcaddöntőbe Stuttgartban

Tenisz
2025.06.10. 13:39

Carlos Alcaraz: Minden idők legjobb mérkőzése? Majd az emberek eldöntik

Tenisz
2025.06.09. 09:01
Ezek is érdekelhetik