Ki a legnagyobb „kecske”? Folytatódik a Federer, Nadal, Djokovics versenyfutás

Három éve, a US Open előtt rendezett gyereknap végén sajtótájékoztatót is tartottak, amelyen a fiatalok kérdezhettek a legnagyobb sztároktól. Egy kislány arról érdeklődött Roger Federernél, hogy Svájcban ennyire büszkék az állataikra, vagy miért nevezik őt állandóan kecskének?

A kecske angolul goat, ám a 39 éves legendát nem az állathoz hasonlítják: a goat egy rövidítés, greatest of all time, azaz minden idők legjobbja. Rajongói hosszú évek óta így hívják Federert, ám ahogyan a Grand Slam-trófeák számában csökkent az előnye az örökrangsorban – ezt láthatják infografikánkon –, egyre többször vetődik fel a kérdés, ki is a legnagyobb „kecske”.

Ha a négy nagy verseny eredményeit nézzük, hétfőtől Federer és Rafael Nadal 20-20 győzelemnél jár, Novak Djokovics 17-nél, őket pedig Pete Sampras követi 14 diadallal. Egy-egy Grand Slam-torna előtt a szurkolók rengeteget vitatkoznak arról, ki minden idők legjobb teniszezője, de ennél érdekesebb, az érintettek hogyan gondolkoznak erről a kérdésről.

Federer a legtöbbször arról beszél, hogy nagyon szerencsésnek érzi magát, amiért még ebben a korban is versenyez, a családja támogatja a rengeteg utazásban és a játékban, és bár a győzelmek és a rekordok éltetik, ő már így is többet elért, mint amiről valaha is álmodott.

Utóbbi mondatot Nadal is gyakran emlegeti. Évek óta ugyanaz a példája, amit kis túlzással minden sajtótájékoztatón elmond, ahogy vasárnap Párizsban is: nem az motiválja, hogy Federert megelőzze, mert nem szabad állandóan a szomszéd nagyobb háza, tévéje, autója miatt bosszankodni – ő egyszerűen élvezi, hogy egészséges, és versenyezhet, nem foglalkozik másokkal, ráadásul egyébként is olyan barátságot ápol Federerrel, hogy képesek örülni egymás sikereinek, boldogságának.

Djokovics ebből a szempontból kilóg a sorból, ő többször kijelentette már, hogy minden csúcsot meg akar dönteni, az a célja, hogy a Grand Slam-örökrangsor élén fejezhesse be a pályafutását, ezért is sokkolta, hogy leléptették a US Open nyolcaddöntőjében, és az is fájdalmas csalódásként érte, hogy a Roland Garros döntőjében esélye sem volt a trófea megszerzésére.

Bár a Grand Slamek valóban a sportág legfontosabb eseményei, azért a tenisz nem csupán az Australian Openből, a Roland Garrosból, Wimbledonból és a US Openből áll – a számtalan versenyen mutatott teljesítmény mellett Nadal például a világranglista kapcsán szokta azt mondani, hogy az a mérvadó, hiszen sohasem hazudik, az eredmények alapján áll össze.

De ha minden idők legjobbját keressük, vajon elegendő-e csupán trófeákban gondolkozni? Mert figyelembe lehet venni még ezernyi statisztikát, a népszerűséget, a sportágra gyakorolt hatást, az üzleti életben mutatott sikereket – ezeket egybevetve momentán Federer és Nadal valószínűleg nem csupán Grand Slam-győzelmekben áll Djokovics előtt a sorban, és a szerb hazáján kívül valószínűleg sohasem lesz annyira kedvelt a szurkolók körében, mint a svájci és a spanyol. Hasonló a helyzet, mint a Formula–1-ben, amelyben Lewis Hamilton beérte a futamgyőzelmek számában Michael Schumachert, ám alighanem sokáig vitáznak még azon, ki a nagyobb legenda – vagy ahogy F1-szakírónk írta hétfői számunkban: a statisztikák sohasem a teljes képet mutatják.

A „kecskekérdésre” tehát nem lehet egyértelmű választ adni, inkább örüljünk annak, hogy a nagy hármas még aktív, és remélhetőleg Federer visszatérésével 2021-ben nagy párharcokat vívnak még egymással – láttuk a különbséget, mennyivel nagyobb érdeklődést váltott ki Nadal és Djokovics párizsi fináléja, mint az osztrák Dominic Thiem és a német Alexander Zverev US Open-döntője, pedig a New York-i találkozó sokkal szorosabb, fordulatosabb volt.

Talán azt is ki lehetne jelenteni, hogy utánuk ennyire domináns három férfi teniszező nem játszik majd Grand Slam-tornán egy időben, ám történelmi távlatokban érdemes óvatosan fogalmazni: Sampras 14. GS-győzelménél, a 2002-es US Opent követően nem sokan hitték, hogy 18 évvel később „csak” negyedik lesz az örökrangsorban.

Mint ahogyan most nehéz elképzelni valakit, aki 102 mérkőzéséből 100-at megnyer a Roland Garroson, 13 fináléjából egyet sem veszít el, még akkor sem, ha 34 éves korára megváltoztatják a verseny időpontját, a hőmérséklet 20 fokkal alacsonyabb, lecserélik a labdákat, sokkal lassabb a salak, majd végül behúzzák a tetőt, ami az idényben szinte hibátlan rivális stílusának kedvez – Rafael Nadal megmutatta, hogy ez is lehetséges.