Davis-kupa: 172 millió forint – is – a tét Debrecenben

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2020.03.06. 10:20
null
Fucsovics Márton reméli, a mieink három vagy négy mérkőzésen eldöntik a továbbjutást (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
A két top 100-as játékossal felálló magyar válogatott a madridi fináléért lép a debreceni salakra a legnagyobb sztárját nélkülöző Belgium ellen a Davis-kupa rájátszásában.

A világért sem vallanák be, de a magyar férfiválogatott tagjai feszültek.

A csapat magja évek óta ugyanaz, tehát a Davis-kupában kötelező, ám teljesen felesleges sorsolásos ceremónián egy-egy reakció, hangsúly vagy tekintet alapján sejthető, hogy messze nem olyan felszabadult a társaság, mint megszokhattuk.

Ez persze érthető, hiszen Köves Gábor együttese az esélyese a Belgium elleni találkozónak: Balázs Attilának és Fucsovics Mártonnak hála 35 év után először szerepel két magyar férfi a legjobb 100 között, míg a vendégeknél nem vállalta a játékot a világranglistán 10. klasszis, David Goffin.

A tét óriási, a rájátszásbeli párharc győztese a novemberi, madridi fináléban folytathatja, ahol már a részvételért is 515 ezer eurót, tehát 172.5 millió forintot osztanának szét a magyar csapatnál!

Bár legnagyobb sztárjuk hiányzik, a belgákat így sem becsüli le senki, mert tavaly Brazíliában – szintén Goffin nélkül – salakon nyertek és jutottak a spanyolországi döntőbe.

KÖVES GÁBOR
„A pálya minősége jó. Attilának kicsit gyorsabb, Marcinak némileg lassúbb a borítás, mint ami ideális lenne, tehát ez egy jó kompromisszum. Két nyert játszmáig tartanak a mérkőzések, így kevesebb időt kell a pályán tölteniük, azt viszont három helyett két nap alatt…” – mondta a szövetségi kapitány

A 29 éves kiválóságot azért nem láthatjuk pénteken és szombaton a Főnix Csarnok salakos borításán, mert a kemény pályás szezon közepén inkább pihen néhány napot, majd minden erejével az amerikai 1000-es kategóriájú tornákra, Indian Wellsre és Miamira készül.

Megértem, hogy nem vállalta a játékot. Én is elgondolkoztam a részvételen, és szakmailag az lett volna a helyes döntés, ha kihagyom a párharcot, de nem akartam” – árulta el lapunknak Fucsovics, aki csütörtök délután Piros Zsomborral edzett – sok hibával.

A 28 éves játékos nehéz heteken van túl, legutóbbi három találkozóját elveszítette, pedig nem játszott rosszul, csak a sorsolással volt szerencsétlen.

Rotterdamban a világranglistán 12. spanyol Roberto Bautista Aguttól, Marseille-ben az utóbb elődöntőig jutó kazah Alekszandr Bubliktól, Dubaiban a francia Gaël Monfilstól kapott ki, aki előtte egymást követően két tornát nyert meg, utána meg az elődöntőben három meccslabdáról, óriási csatában szenvedett vereséget a világelső szerb Novak Djokovicstól.

BALÁZS ATTILA
„Jól vagyok, bár kissé még érzem a dél-amerikai túra nyomait. Ez a két nap megterhelő lesz, de utána vár rám egy kis pihenő, tehát kiadhatom magamból a maximumot. Egyrészt mentálisan fárasztóak voltak az előző versenyek, másrészt két hónapig negyven fokban játszottam, az itthoni hideg pedig legyengített, amikor megérkeztem Debrecenbe, éreztem, hogy nem jó a közérzetem. De ritka, amikor százszázalékos egy teniszező, tehát ezeket megpróbálom félretenni” – fogalmazott a válogatott éljátékosa.

Szomorú vagyok, hiszen visszacsúsztam a világranglistán, sok pontot kellett volna megvédenem. Nem játszottam rosszul, mind a három mérkőzés kiélezett volt, de nem tudtam nyerni. Bízom benne, ez idővel megfordul, és jobb sorsolással kijön a lépés” – jelentette ki a nyíregyházi sportoló, aki 84. a legfrissebb világranglistán, ezzel hét év után először nem ő az első számú magyar férfi játékos, hanem a 76. Balázs Attila.

Ez azt is jelenti a Davis-kupa szabályai szerint, hogy ha sor kerülne a mindent eldöntő ötödik mérkőzésre, azt Fucsovics játszaná, hiszen a csapatversenyben mindig az első számú játékosoké a negyedik, a második számúaké az ötödik találkozó.

Legutóbb nyolc évvel ezelőtt, a lettek ellen szerepeltem ilyen helyzetben, akkor kikaptam három játszmában – mondta Fucsovics, aki egy hét múlva már Indian Wellsben lép pályára. – Bízom benne, hogy most három vagy négy mérkőzésen eldöntjük a továbbjutást, de ha nem, mindent megteszek az ötödiken, hogy miénk legyen a győzelem.”

A lebonyolítás alapján tehát az nem volt kérdés, hogy szombaton Balázs Kimmer Coppejans, Fucsovics pedig Ruben Bemelmans ellen játszik, és az sem jelentett meglepetést, hogy Köves a párosok találkozójára Balázst és Fucsovicsot, Johan Van Herck belga kapitány a műfajban top 50-es teniszezőit, Joran Vliegent és Sander Gille-t nevezte.

JOHAN VAN HERCK
„Megértjük, David Goffin miért nem vállalta a szereplést, nincs ezzel probléma. Sajnáljuk, de annyit tett már a válogatottért, hogy elfogadtuk az érveit. Brazíliában már bizonyítottuk, nélküle is győzhetünk. A körülmények kiválóak, a pálya is rendben van, a játékosaimat jól ismerem, salakon remek teljesítményre lehetnek képesek, és azt is megmutatták, hogy idegenben higgadtak tudnak maradni a kiélezett szituációkban” – mondta a belga kapitány.

A csütörtöki sorsoláson a magyar csapat feszültségén kívül az volt csupán a fejlemény, hogy pénteken 16 órától Balázs kezd Bemelmansszal, aztán jön Fucsovics és a brazilok elleni párharc hőse, Coppejans.

Balázs csütörtök délután a balkezes Bemelmansra készülve a kerettel tartó, szintén balkezes Madarász Gergellyel gyakorolt edzői, Noszály Sándor és Szendrei Dániel, meg persze Köves jelenlétében.

A szombati program 12 órakor a párosokkal kezdődik, aztán jön a két egyéni összecsapás – a tavalyi radikális reform óta minden mérkőzés három helyett két nyert játszmáig tart.

A magyar válogatott legutóbb 2018-ban szerepelt a Davis-kupa világcsoportjában, akkor éppen a Goffinnel felálló belgáktól kapott ki idegenben.

A világranglistán hetedik belga a szerdai edzés alapján nincs jó formában, sokszor bosszankodott a hibái miatt, a gyakorlás végén az edzői stáb is próbálta nyugtatni” – írtuk Goffinről két évvel ezelőtt Liege-ből. Nos, a tétmérkőzésekre összeszedte magát, Balázs és Fucsovics ellen is pazar teljesítménnyel nyert.

A MÚLT
Az egymás elleni mérleg:
Magyarország–Belgium 5–8
A legutóbbi mérkőzés:
2018, világcsoport, 1. forduló (Liege, kemény pálya): Belgium–Magyarország 3:2

Bízzunk benne, hogy a mieinken látott feszültség is a legjobbat hozza ki belőlük a pályán – még a Goffin nélküli Belgiummal szemben is csak ez vezethet győzelemre.

TENISZ
DAVIS-KUPA-SELEJTEZŐ, DEBRECEN
MAGYARORSZÁG–
Belgium (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
Március 6., péntek
16.00:
Balázs Attila–Ruben Bemelmans
Utána:
Fucsovics Márton–Kimmer Coppejans
Március 7., szombat
12.00:
Balázs, Fucsovics–Sander Gille, Joran Vliegen
Utána:
Balázs–Coppejans
Utána: Fucsovics–Bemelmans

További párosítások a döntőbe jutásért: Ausztrália–Brazília, Ausztria–Uruguay, Egyesült Államok–Üzbegisztán, Horvátország–India, Japán–Ecuador, Kazahsztán–Hollandia, Kolumbia–Argentína, Németország–Fehéroroszország, Olaszország–Dél-Korea, Svédország–Chile, Szlovákia–Csehország

KATTINTSON A NAGYÍTÁSHOZ!
KATTINTSON A NAGYÍTÁSHOZ!
NOSZÁLY SÁNDOR
„Fucsovics Marci és Balázs Attila személyében két domináns játékosunk van, ők a világon bárkivel fel tudják venni a harcot– nyilatkozta az MTI-nek pénteken Noszály Sándor, a DK-csapat korábbi oszlopos tagja, majd rátért a több mint 100 éves kupasorozat tavalyi reformjára. –A Davis-kupában sok minden megváltozott azóta, hogy én utoljára játszottam benne 1996-ban. Nem tudom, hogy ez a mostani lebonyolítási rend jó-e, mindenesetre mi most itt vagyunk, játszhatunk a madridi döntőbe jutásért, és csak ez a fontos.”
A 47 éves ex-játékos – aki 95. is volt a világranglistán – azt mondta, a válogatottban eltöltött hét évből legszívesebben az angolok, az argentinok és az ausztrálok elleni párharcra emlékszik vissza. Utóbbi történelmi csata volt a Kisstadionban 1995-ben, mert azzal a 3:2-es sikerrel jutottak fel a mieink a világcsoportba. Noszály Sándor december óta Balázs Attila stábjában dolgozik, aki az év elejéhez képest 52 helyet javított a világranglistán.
„Az volt a cél, hogy Attila az első száz közelébe kerülve fent legyen a Grand Slam-főtáblákon. A Távol-Keleten és Dél-Amerikában is sikerült jól elkapni a fonalat és feljönni a hetvenhatodik helyre, aminek nagyon örülök. Most kell rátenni még egy lapáttal” – fejtette ki, majd a stábról azt mondta: „Szendrei Dani menedzserként és erőnléti edzőként nagyon profi munkát végez, mögöttem pedig ott van harmincöt év teniszes tapasztalat és négyszáz ATP-verseny. Technika és taktika szempontjából is jó együtt dolgozni Attilával, de a legfőbb feladatom az, hogy inspiráljam és motiváljam őt, hogy így a szürke hétköznapokban is intenzív legyen az edzésmunka” – tette hozzá a 16-szoros magyar bajnok. (MTI)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik