Aus. Open: két brit is az elődöntőben egyesben!

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.01.27. 08:49
null
Murray jobban használta a fejét, így továbbra is rivaldafényben marad (Fotók: Action Images)
Férfi és női vonalon is bejutott az elődöntőbe egy brit színekben induló játékos az ausztrál nemzetközi teniszbajnokságon (Australian Open). Andy Murray négy szettben legyőzte az eddig játszmát sem veszítő David Ferrert, míg Konta Johanna nem kiemeltként nyomult egészen a legjobb négy közé, miután simán felülmúlta Csang Suajt a negyeddöntőben. A juniorok között elbúcsúzott az egyesben első kiemelt Valkusz Máté és a párosban még versenyben lévő Udvardy Panna.

 

Ferrer nem értette, ha nem esik az eső, 
miért kell a tetőt behúzni
Ferrer nem értette, ha nem esik az eső, miért kell a tetőt behúzni

A negyeddöntőig ellentmondást nem tűrően menetelő David Ferrer Andy Murrayvel szemben nem sokáig bírta megingás nélkül: a spanyol második adogatásánál a brit lecsapott, és kihasználta az első bréklabdát, ennek következtében el is vitte az első szettet. Ferrer összeszedte magát a második játszmára, és 3:0-val kezdett, a brit ugyan visszabrékelt, ám a rövidítés után a spanyolé lett a játszma.

Az összecsapáson a harmadik szett hozta meg a döntő fordulatot, Murray egyrészt ismét meglépett 3:1-re, másrészt a szervezők vihar-előrejelzés miatt behúzták a tetőt. Ferrer nem értett egyet a döntéssel, a brit viszont élt a helyzeti és lélektani előnnyel, s a folytatásban egyértelműen kézben tartotta a meccs alakulását, nyert. Murray hatodik alkalommal jutott be az elődöntőbe Melbourne-ben, az előző hat versenyen csak 2014-ben állt meg a negyeddöntőben (Roger Federerrel szemben).

Az első három kiemelt mellett a kanadai Milos Raonic lesz a negyedik elődöntős, aki Stan Wawrinka búcsúztatása után Gaël Monfilsen is túllépett. A franciának csupán két bréklabdája volt a mérkőzésen, ám az egyik kihasználásával elvitte a második szettet, azon kívül azonban a kanadai dominált, így a 2014-es wimbledoni torna után életében másodszor jutott be egy Grand Slam-torna elődöntőjébe.

„Csodálatos ez az érzés. A tenisz folyamatosan növekszik Kanadában, megtiszteltetés e fejlődés részesének lenni. Nagy öröm itt játszani, ezelőtt a közönség előtt. Murray ellen nagy kihívás lesz pályára lépni, elsősorban magamat kell majd legyőznöm” – mondta a győzelme után Raonic.

BÚCSÚZÓ MAGYAR JUNIOROK
A junior fiúk tornáján Valkusz Máté a harmadik fordulóban az ausztrál Oliver Andersonnal találkozott, és az első kiemelt magyar 6:4, 6:3-as vereséget szenvedett.

A hölgyek páros versenyében az Udvardy Panna, Mira Antonitsch magyar, osztrák duó 6:2, 7:5-re kikapott az Anna Kalinszkaja, Tereza Mihaliková orosz, szlovák kettőstől, így számukra is véget ért a melbourne-i kaland.

A világranglistán 47., magyar származású Konta Johanna könnyedén verte meg a selejtezőből érkezett, 133. helyen álló kínai Csang Suajt, így 1983 óta először lesz brit női játékos Grand Slam-elődöntőben – akkor Jo Durie került a négy közé a US Openen –, míg 1977 óta először lesz férfi és női vonalon is brit induló a négy között.

A sydney-i születésű Konta következő ellenfele Angelique Kerber, aki a kétszeres bajnok Viktorija Azarenkát búcsúztatta. A német teniszező hetedik összecsapásukon először győzte le eddig szettet sem vesztő riválisát, és hihetetlenül magabiztosan teljesített az egész meccsen.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (44 000 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Murray (brit, 2.)–Ferrer (spanyol, 8.) 6:3, 6:7, 6:2, 6:3
Raonic (kanadai, 13.)–Monfils (francia, 23.) 6:3, 3:6, 6:3, 6:4
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Djokovics (szerb, 1.)–Federer (svájci, 3.) – kiírt kezdési időpont: csütörtök, 9.30 (élőben az NSO-n!)
Murray (brit, 2.)–Raonic (kanadai, 13.) – péntek, 9.30

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Kerber (német, 7.)–Azarenka (fehérorosz, 14.) 6:3, 7:5
Konta (brit)–Csang Suaj (kínai) 6:4, 6:1
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
S. Williams (amerikai, 1.)–A. Radwanska (lengyel, 4.) – csütörtök, 3.30
Kerber (német, 7.)–Konta (brit) – csütörtök, 5.00

Angelique Kerber életében harmadszor jutott elődöntőbe Grand Slamen
Angelique Kerber életében harmadszor jutott elődöntőbe Grand Slamen
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik