Aus. Open: Jasztremszka nem indulhat doppingügye miatt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.01.25. 13:25
null
Dajana Jasztremszka (Fotó: AFP)
A nemzetközi szövetség (ITF) elutasította a pozitív doppingtesztet szolgáltató Dajana Jasztremszka fellebbezését, amelyet játékjogának felfüggesztése miatt nyújtott be, így az ukrán teniszező nem indulhat a februári Australian Openen – írja az MTI az insidethegames.biz portálra hivatkozva.

 

Az ITF január elején közölte, hogy a női világranglista 29. helyezettjének november 24-én, versenyen kívül adott vizeletmintájában a tiltólistán szereplő meszterolonra bukkantak. Ez az anabolikus szteroid növeli a tesztoszteron (férfi nemi hormon) szintjét a szervezetben. Jasztremszka – aki a fellebbezése előtt közösségi oldalán visszautasította a doppingvádat – eddig három WTA-tornán diadalmaskodott, a 2019-es wimbledoni bajnokságon pedig bejutott a nyolcaddöntőbe.

A 20 éves játékos felfüggesztése ellenére elutazott Ausztráliába, balszerencséjére azonban olyan repülőjárattal, amelynek utasai között megérkezéskor több pozitív koronavírus-esetet azonosítottak. Így egyike lett annak az összesen 72 játékosnak, aki kéthetes szigorú karanténba került Melbourne-ben.

Az idei ausztrál nemzetközi bajnokságot – a pandémiához kapcsolódó biztonsági lépések részeként – a korábban megszokott januári időponthoz képest a szervezők három héttel későbbre halasztották, így azt a tervek szerint február 8. és 21. között rendezik meg.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik