Aus. Open: Szabalenka lesz Ribakina ellenfele a női döntőben

Vágólapra másolva!
2023.01.26. 13:48
null
Ribakina első Aus. Open-döntőjére készülhet (Fotó: Getty Images)
A wimbledoni címvédő kazah Jelena Ribakina két szettben megverte a kétszeres melbourne-i győztes fehérorosz Viktorija Azarenkát csütörtökön az ausztrál nyílt teniszbajnokság első női elődöntőjében – ez pedig azt jelenti, hogy a nőknél biztosan új győztest avatnak, főleg, hogy a másik elődöntőben a GS-tornán még nem döntőző Arina Szabalenka legyőzte a lengyel Magda Linette-et, így az ötödik kiemelt fehérorosz teniszező lesz Ribakina ellenfele a szombati döntőben.

Az első női elődöntő viszonylag rövid labdameneteket hozott, s miután a 22. kiemelt kazah Ribakina és a fehérorosz Azarenka is kétszer vette el ellenfele adogatását az első játszmában, így rövidítés döntött – tegyük hozzá, Ribakinának 5:4-nél játszmalabdája volt, ám nem tudta kihasználni. A rövidítést a kevesebbet hibázó kazah lány nyerte meg.

A második szettben is sokat rontott mindkét játékos, és úgy nézett ki, hogy a tornát 10 és 11 évvel ezelőtt is megnyerő Azarenka az idegesebb kettejük közül. A fehérorosz játékos kétszer is elvesztette az adogatását, s ugyan 5:2-nél egyszer még visszavette a szervajátékát Azarenka, a folytatásban Ribakina fogadóként már véget tudott vetni a 103 percig tartó összecsapásnak.

ÖSSZEFOGLALÓ

A második elődöntő is hasonló forgatókönyv szerint alakult, mint az első, hiszen az első játszma itt is rövidítésben dőlt el, miután Szabalenka és Linette is egy-egy alkalommal vesztette el az adogatójátékát.

A pályafutása negyedik GS-elődöntőjében szerepelő Szabalenka a rövidítésben szintet lépett és villámgyorsan háromszor elvette a lengyel adogatását, akinek csupán egy pontot engedélyezett a 7–1-re megnyert rövidítésben. A folytatásban aztán a fehérorosz nem lassított, s kétszer is elvette a lengyel adogatójátékát, és ugyan 5:1-nél fogadóként is volt már három meccslabdája, végül adogatóként a következő játékban zárta le a mérkőzést.

Szabalenka 95 perc alatt jutott be a fináléba. A döntőt szombaton 9 óra 30 perctől rendezik a melbourne-i Rod Laver Arénában.

AUSTRALIAN OPEN
NŐI EGYES
ELŐDÖNTŐ

Ribakina (kazah, 22.)–Azarenka (fehérorosz, 24.) 7:6 (7–4), 6:3
Szabalenka (fehérorosz, 5.)–Linette (lengyel) 7:6 (7–1), 6:2

DÖNTŐ
SZOMBAT
9.30:
Ribakina (kazah, 22.)–Szabalenka (fehérorosz, 5.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik