Fucsovics kikapott a világranglista nyolcadikjától a miami tenisztornán

R. P.R. P.
2026.03.21. 21:08
null
Fotó: Lengyel Viktória Gréta
Fucsovics Márton két szoros játszmában vereséget szenvedett a 7. helyen kiemelt Félix Auger-Aliassime-tól a miami kemény pályás tenisztorna férfi versenyének 2. fordulójában.


A két játékos hatodszor találkozott egymással, az eddigi összecsapásokat tekintve 3–2-re vezetett a kanadai, akit jelenleg a nyolcadik helyen jegyeznek a világranglistán. Az előző, 2024-es antwerpeni mérkőzésüket ő nyerte.

Az első játszma kiegyenlített küzdelmet hozott, 3:3 után két brék következett, majd rövidítésben dőlt el az első felvonás. Ebben az ATP-rangsorban 54. Fucsovics sokat rontott, a kanadai így bő egy óra játék után előnybe került.

A 34 éves nyíregyházi sportoló a második felvonásban rögtön elvette riválisa szerváját, Auger-Aliassime azonban egyből visszabrékelt, majd egy közel tízperces játékban előnybe került. A 25 esztendős ellenfél 3:2-nél ismét elvette Fucsovics adogatását, a hatalmasat küzdő magyar teniszező azonban azonnal visszajött, majd egyenlített (4:4).

Auger-Aliassime újabb sikeres adogatójátéka után Fucsovicsnak a meccsben maradásért kellett szerválnia, és higgadt tudott maradni. Hasonló helyzetbe került egy játékkal később is, ellenfele 30:40-nél meccslabdához jutott, Fucsovics kockáztatott, második, biztonsági szervája után befutott röptézni, de Auger-Aliassime magabiztosan elütött mellette, lezárva ezzel az összecsapást.

TENISZ
ATP-TORNA, MIAMI
Egyes, 2. forduló (a 32 közé jutásért)
Félix Auger–Aliassime (kanadai, 7.)–Fucsovics Márton 7:6 (7–3), 7:5

(MTI)

 

Legfrissebb hírek

Udvardy és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.08.04. 09:41

Fucsovics csupán három játékot nyert, Moutet simán kiejtette Montréalban

Tenisz
2026.08.04. 07:36

Elmaradt az újabb bravúr, Fucsovics kikapott Davidovichtól Wimbledonban

Tenisz
2026.07.03. 19:57

Fucsovics és Marozsán mégsem indul párosban Wimbledonban

Tenisz
2026.07.02. 10:32

Bravúr a javából: Fucsovics legyőzte a 16. kiemeltet Wimbledonban

Tenisz
2026.07.01. 15:58

Ellenfele megsérült, Fucsovics Márton az első továbbjutó Wimbledonban

Tenisz
2026.06.29. 13:22

Az orvosi rendelőből kijőve védene címet Wimbledonban Jannik Sinner

Tenisz
2026.06.29. 08:30

Wimbledon: Fucsovics és Marozsán együtt indul párosban, Stollárék kiemeltek

Tenisz
2026.06.28. 18:56