Roland Garros: Djokovics három játszmában jutott tovább az első fordulóból

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 23:00
2024 French Open - Day 3
Novak Djokovics az első lépést megtette a címvédés felé a Roland Garroson (Fotó: Getty Images)
Az első helyen kiemelt címvédő, Novak Djokovics három játszmában legyőzte a francia Pierre-Hugues Herbert-t a francia nyílt teniszbajnokság (Roland Garros) 1. fordulójának keddi versenynapján.

A címvédő Novak Dojokovicsra a hazai közönség előtt versenyző Pierre-Hugues Herbert várt a Roland Garros harmadik napján, és a papírformának megfelelően az első szettet viszonylag könnyedén, egy brékkülönbséggel be is húzta. A második játszma aztán nem várt fordulattal kezdődött, hiszen Herbert rögtön kihasználta első bréklabdáját, és elvette a címvédő adogatását, és ezzel lépéselőnybe került. De csak ideiglenesen, Djokovics ugyanis hamar visszavette elveszített adogatását, és a második szettet is behúzta rövidítésben.

A harmadik szettben fej fej mellett haladtak a játékosok, majd Djokovics 5:4-nél újra elvette Herbert adogatását, és ezzel megnyerte a játszmát és a meccset is.

TENISZ
ROLAND GARROS, PÁRIZS
1. forduló (a 64 közé jutásért)
FÉRFIAK
Djokovics (szerb, 1.)–Herbert (francia) 6:4, 7:6, 6:4
KORÁBBAN
Ruud (norvég, 7.)–Alves (brazil) 6:3, 6:4, 6:3
Etcheverry (argentin, 28.)–Cazaux (francia) 3:6, 6:2, 6:1, 6:4
Fritz (amerikai, 12.)–Coria (argentin) 2:6, 6:1, 6:2, 6:1
Rinderknech (francia)–Walton (ausztrál) 6:2, 6:4, 7:5
Davidovich (spanyol)–Vacherot (monacói) 4:6, 6:2, 6:2, 7:6
De Minaur (ausztrál, 11.)–Michelsen (amerikai) 6:1, 6:0, 6:2
Munar (spanyol)–Bautista (spanyol) 6:1, 4:6, 6:4, 6:1
Navone (argentin, 31.)–Carreno (spanyol) 5:7, 6:1, 6:3, 6:0
Machác (cseh)–Borges (portugál) 7:6, 6:4, 6:3
Goffin (belga)–Perricard (francia) 4:6, 6:4, 6:3, 6:7, 6:3
Darderi (olasz)–Hijikata (ausztrál) 6:3, 7:6, 6:1
Kokkinakis (ausztrál)–Popyrin (ausztrál) 4:6, 7:6, 6:3, 5:7, 6:3
Zeppieri (olasz)–Mannarino (francia, 22.) 4:6, 6:2, 6:1, 6:2
Carballés (spanyol)–Lestienne (francia) 6:3, 7:5, 4:6, 6:2
Griekspoor (holland, 26.)–McDonald (amerikai) 6:3, 6:4, 1:6, 6:2
Cobolli (olasz)–Medjedovics (szerb) 6:2, 6:3, 6:7, 6:3
Rune (dán, 13.)–Evans (brit) 6:4, 6:4, 6:4
Struff (német)–Burruchaga (argentin) 6:3, 6:2, 6:1
Bublik (kazah, 19.)–Barrere (francia) 6:4, 7:6, 6:3

NŐK
Szabalenka (fehérorosz, 2.)–E. Andrejeva (orosz) 6:1, 6:2
Ribakina (kazah, 4.)–Minnen (belga) 6:2, 6:3
Cseng Csin-ven (kínai, 7.)–Cornet (francia) 6:2, 6:1
Korpatsch (német)–Krueger (amerikai) 4:6, 6:4, 7:6
Avanaszjan (orosz)–Csu Lin (kínai) 6:2, 6:4
Blinkova (orosz)–Cirstea (román, 28.) 6:3, 3:6, 7:6
Mertens (belga, 25.)–Carlé (argentin) 6:3, 7:6
Martic (horvát)–Mladenovic (francia) 6:4, 6:4
Rus (holland)–Kerber (német) 6:4, 6:3
Stearns (amerikai)–Ciric Bagaric (horvát) 6:3, 6:7, 7:6
Kaszatkina (orosz, 10.)–Frech (lengyel) 7:5, 6:1
Boulter (brit, 26.)–Badosa (spanyol) 6:4, 5:7, 4:6
Azarenka (fehérorosz)–Podoroska (argentin) 6:1, 6:0 
M. Andrejeva (orosz)–Bektas (amerikai) 6:2, 6:3
Keys (amerikai, 14.)–Zarazua (mexikói) 6:3, 6:2
Serif (egyiptomi)–Jüan Jüe (kínai) 6:1, 6:3
Errani (olasz)–Schmiedlová (szlovák) 6:3, 6:2
Navarro (amerikai, 22.)–Sönmez (török) 6:2, 6:0
Putyinceva (kazah)–Stephens (amerikai) 6:1, 6:2 
Ucsidzsima (japán)–Burillo (spanyol) 6:1, 6:1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik