Videó: rossz rövidítés – barátnője hibája miatt lett kopasz Piros Zsombor

2023.09.13. 09:57
Mint beszámoltunk róla, már javában a hétvégi, törökök elleni Davis-kupa-mérkőzés helyszínén készül a magyar férfi teniszválogatott, így Piros Zsombor is, aki ezúttal kopaszon vág neki a küzdelemnek. A Hungarian Tennis rá is kérdezett versenyzőnknél, hogy minek köszönhető ez a látványos újítás.

„Rövidebb hajat akartam, a barátnőm pedig a nyírógépet egyszer elfelejtette visszatenni a megfelelő méretre – mesélte Piros Zsombor. – Nullással belevágott. Óriásit röhögtünk, csak így most szívok fél évig...”

„Mint egy szerzetes – folytatta. Játéka kapcsán viccesen hozzátette, hogy így a kisebb légellenállás miatt gyorsabban tudja elérni az ejtéseket, szóval a törökök ellen akár még az előnyére is válhat a kopaszsága. – A barátnőmnek köszönhetem...”

A Magyarország–Törökország Davis-kupa-összecsapás pénteken 13 órakor kezdődik Keszthelyen. Az első napon két egyes mérkőzést játszanak, a második napon délelőtt 11 órától egy páros, és ha szükséges, két újabb egyes meccsel folytatódik a találkozó.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
7 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
2026.11.03. 10:47

Fejd a tehenet, és világsztár leszel!

Népsport
2026.11.03. 09:09

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
2026.11.01. 18:20

Medvegyev kijutott az ATP-világbajnokságra

Tenisz
2026.10.30. 18:22

Zverev negyeddöntős Bécsben, hétfőtől ő a világelső

Tenisz
2026.10.29. 20:57