US Open: Gauff elsöpörte Ostapenkót, először elődöntős hazai GS-tornáján

2023.09.05. 19:31
null
Gauff először játszhat a US Open döntőjéért (Fotó: Getty Images)
A New Yorkban zajló US Open női egyesének negyeddöntőjében a hatodik kiemelt amerikai Coco Gauff elsöprő játékkal, győzött a 20. kiemelt lett Jelena Ostapenko ellen, akinek erejéből csak két játék megnyerésére futotta.

 

Egyetlen dolog volt biztos a Gauff–Ostapenko negyeddöntő előtt: bármelyikük nyer, olyan magasságokba jut el, ahol még korábban nem járt a US Openen. A 26 éves lettnek már a negyeddöntő is az eddigi legjobb US Open-szereplése, míg Gauff beállította eddigi legjobbját – tavaly is idáig jutott Flushing Meadowsban.

Arra nem lehetett azonban számítani, hogy a 19 éves amerikai gyakorlatilag mészárlást rendez az Arthur Ashe Stadionban – márpedig ez történt. Ostapenkónak még arra sem igazán volt esélye, hogy saját adogatójátékát hozza. A 21 percig tartó első játszmában adogatóként négy, fogadóként három pontot szerzett a lett, aki 15 ki nem kényszerített hibát követett el.

A 6:0 után sorozatban a hetedik játékot is elvesztette, mire végül brékelte Gauffot, aztán viszont zsinórban az ötödik adogatójátékát is bukva ismét hátrányba került, s innen az amerikai már nem is nem is engedte ki kezéből a mérkőzést – annak ellenére sem, hogy többször is fogadóelőnyt kellett hárítania. Gauff kicsivel több mint egy óra alatt jutott tovább.

Ezzel tehát Gauff készülhet pályafutása során először az elődöntőre a US Openen, az ellenfele pedig a 10. kiemelt, idei Roland Garros-döntős cseh Karolína Muchová lesz, aki a 30. helyen rangsorolt román Sorana Cirsteát búcsúztatta 6:0, 6:3-mal.

US OPEN, NEW YORK (65 millió dollár, kemény pálya)
NEGYEDDÖNTŐ
NŐI EGYES

Gauff (amerikai, 6.)–Ostapenko (lett, 20.) 6:0, 6:2
Muchová (cseh, 10.)–Cirstea (román, 30.) 6:3, 6:0

TOVÁBBI PÁROSÍTÁS
Vondrousová (cseh, 9.)–Keys (amerikai, 17.)
Cseng Csin-ven (kínai, 23.)–Szabalenka (fehérorosz, 2.)

FÉRFI EGYES
KÉSŐBB
Fritz (amerikai, 9.)–Djokovics (szerb, 2.)
TOVÁBBI PÁROSÍTÁS
Alcaraz (spanyol, 1.)–A. Zverev (német, 12.)
Medvegyev (orosz, 3.)–Rubljov (orosz, 8.)
Tiafoe (amerikai, 10.)–Shelton (amerikai)

Legfrissebb hírek

Tenisz: eső miatt csúszik a program Miamiban

Tenisz
2026.03.18. 20:32

Váratlan visszalépés miatt Gálfi Dalma főtáblás Miamiban

Tenisz
2026.03.16. 18:59

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.15. 21:57

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Indian Wells: Jack Draper döntő szettes meccsen győzte le Novak Djokovicsot

Tenisz
2026.03.12. 09:55

Fucsovics francia ellenfél ellen búcsúzott Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.09. 06:34

„Éjfél körül azt üzenték, ha nem kapok ki, elrabolják anyáékat” – Udvardy Panna

Tenisz
2026.03.06. 15:17

Udvardy Panna a negyeddöntőbe jutott az antalyai tenisztornán

Tenisz
2026.03.05. 14:27
Ezek is érdekelhetik