Davis-kupa: A keszthelyi meccset meg kell nyernünk – Sávolt Attila

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2023.08.15. 09:55
null
Sávolt Attila szerin t a mieink toronymagas esélyesek (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyarország–Törökország Davis-kupa-találkozót szeptember 15-16-án rendezik a keszthelyi Helikon Teniszcentrumban. Sávolt Attila, a Magyar Teniszszövetség szakmai igazgatója bizakodó az esélyeink és a nézőszám kapcsán is.

Több mint egy hete „élesítették” az online jegyvásárló felületet a törökök elleni párharcunkra. Mint ismert, a magyar férfi teniszválogatott februárban, a világdöntő selejtezőjében a Tatabányai Multifunkciós Sportcsarnokban összesítésben 3–2-es vereséget szenvedett Franciaországtól, így a szeptember 15-én és 16-án esedékes, Törökország elleni osztályozónak az a tétje, hogy jövőre ismét lehetőségünk legyen részt venni a világdöntő selejtezőjében – ezúttal azonban mi vagyunk a kiemeltek.

Sávolt Attilát, a Magyar Teniszszövetség szakmai igazgatóját, korábbi kétszeres magyar bajnok és Davis-kupa-válogatott teniszezőt kérdeztük a pályázati döntésről, a helyszínről és a lehetséges nézőszámról, valamint az esélyeinkről.

„Négyen pályáztak a rendezésre, a budapesti Római Teniszakadémia, a keszthelyi Helikon Teniszcentrum, Dunakeszi és Kisvárda – kezdte Sávolt Attila. – Előbbi kettő volt az esélyes, végül Keszthely mellett voksolt az elnökség, vélhetően azért, mert ez egy vadonatúj színtér: a Hotel Helikonnál egyébként régóta meglévő pályák azért újultak meg, mert Keszthely szeretne visszakerülni a teniszversenyek körforgásába magyar és nemzetközi szinten is.”

Megkérdeztük, nem került-e szóba ismét Tatabánya, mire Sávolt azzal érvelt, bár nagyon jó élmények fűződnek hozzá, az időjárás nem indokolja a fedett kemény pályát, valamint a törökökkel szemben még jobbak lehetnek az esélyeink salakon.

„Szeptemberben a szabadtéri szezon még messze nem fejeződik be, a törökök pedig inkább kemény pályán értek el jobb eredményeket a Challenger Touron, így szakmai érvek is szóltak a salak mellett. Győzelem és szerencsés sorsolás esetén már jövő februárban visszatérhetünk Tatabányára.”

A belépővásárlás még a kezdeti szakaszánál tart a kétezer férőhelyes Helikon Teniszcentrumban, de Sávolt felidézte a februári eseményeket is: „A múlt hét végén azt az információt kaptam, hogy nagyjából kétszáz jegyet értékesítettek eddig, de a tatabányai tapasztalatokból kiindulva arra számítunk, hogy az utolsó napokban fogynak majd igazán a jegyek.”

Fucsovics Márton és Marozsán Fábián személyében két top 100-as teniszezőnk is van, míg a törököknél a világranglista 219. helyén álló Cem Ilkel a legmagasabban jegyzett. Sávolt szerint természetesen nem szabad lebecsülni az ellenfelet, a Davis-kupa olykor nagyon érdekes eredményeket hoz, mindezzel együtt kijelenthető: a papírforma a mieink mellett szól.

„Ki lehet és ki is kell jelenteni: a magyar válogatott toronymagas esélyes, figyelembe véve a játékosállományt, a hazai környezetet, a salakos borítást. Ha a legjobbjainkkal állunk fel – sőt, megkockáztatom, ha valami miatt közülük nem áll valaki rendelkezésre, ezt a találkozót akkor is meg kell nyernünk.”

A Magyarország–Törökország összecsapásra a jegymester.hu weboldalon lehet belépőt vásárolni.

Mi leszünk az esélyesek Keszthelyen – Nagy Zoltán
„Egy kapitánynak el kell viselnie, hogy mi vagyunk az esélyesek” – jelentette ki a szövetség közösségi oldalán Nagy Zoltán. „Salakon fogadjuk a törököket, az ellenfél tudását és stílusát mérlegelve döntöttünk úgy, hogy ez lenne az ideális felület. Régebben jómagam is versenyeztem Keszthelyen, az egy nemzetközi sorozat fedett pályás állomása volt, most viszont egy új komplexumban játszunk majd, ideális körülmények között” – utalt arra, hogy a párharcnak a Helikon Teniszcentrum ad otthont.
„Amit februárban a franciák elleni párharc után mondtam, azt most is fenntartom, ez nemcsak a jelen, hanem a jövő csapata is. Biztató a fiatalok előretörése, akik megmutatták, hogy képesek felnőni a feladatokhoz. A Davis-kupában minden játékosnak plusz töltetet ad, hogy bizonyos szituációkat nem egyénileg kell megoldani, hanem csapatként működünk” – fejtette ki a kapitány. (MTI)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik