Wimbledon: Fucsovics nagy küzdelemben maradt alul; Gálfi is kikapott

2023.07.08. 17:26
null
Fucsovics Medvegyev ellen játszott (Fotó: Getty Images)
A 44.7 millió angol font összdíjazású, füves borítású wimbledoni tenisztorna harmadik fordulójában egyesben Gálfi Dalma és Fucsovics Márton is pályára lépett, és mindketten vereséget szenvedtek, így búcsúztak a küzdelmektől. Párosban Bondár Annának és Babos Tímeának szurkolhatunk. Kísérje figyelemmel a mérkőzésüket a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsekről!

 

GÁLFI DALMA MÉRKŐZÉSE

Nem indult jól Gálfi Dalma számára a mérkőzés, a 21. kiemelt Jekatyerina Alekszandrova rögtön lebrékelte. Az orosz nagyon magabiztosan játszott, sokat mozgatta a magyar lányt, és hatalmas erővel ütötte a tenyereseket. Gálfinak elsősorban a jó első szerváival volt esélye pontokat nyerni, mert amint labdamenet alakult ki, Alekszandrova agresszívan irányított, amivel kiszorította őt a pályáról. Az első játszma így nagyon egyoldalúvá vált. 0:6

A másodikban Gálfi feljavult, ellenfele pedig mintha túlságosan is ellazult volna. A magyar lány kezdésként semmire hozta az adogatását, aztán sokáig fej fej mellett haladtak. Meg kell említeni, hogy Gálfi a pénteki sérülése miatt bekötött térddel játszott, ám ennek ellenére minden labdára indult, egy pillanatra sem adta fel, hatalmasat küzdött, s minden dicséretet megérdemel. 3:3-nál ismét az orosz nyert egy játékot fogadóként, a brékelőnyét pedig végigvitte. 4:6

FUCSOVICS MÁRTON MÉRKŐZÉSE

Fucsovics Márton nagy önbizalommal lépett pályára az egykori világelső, a torna harmadik kiemeltje Danyil Medvegyev ellen. A legjobb magyar férfi teniszező azonban az elején így is közel volt ahhoz, hogy lebrékeljék, de mindkét bréklabdánál jól játszott, majd hozta a szerváját. A következő játékban aztán elvette Medvegyev adogatását, előnyét pedig meg tudta tartani. Jók voltak a szervái, különösen a szervaröptéi, és nagyszerűen élt együtt a játékkal. Még kicsit a közönségnek is játszott, az egyik pontot például vetődve nyerte meg. Megérdemelten vitte el az első szettet. 6:4

A második játszmában is kellemetlen ellenfél volt Fucsovics, aki a játszma elején brékelőnybe kerülhetett volna, ellenfele azonban megmenekült. A következő gémet azonban az orosz semmire nyerte meg fogadóként. Fucsovicsnak utána rögtön megvolt az esélye a visszabrékre, de nem tudott élni vele, később pedig már nem jutott el bréklabdáig, így Medvegyev egyenlített. 3:6

A harmadik játszmát brékkel kezdte Medvegyev, és ezt az előnyt a szett végéig meg tudta őrizni, így nyomás alá helyezte Fucsovicsot. Az 1. pálya közönségének támogatását élvező magyar játékosnak a negyedik szett során megsérült a bokája, de végül nem adta fel a meccset, s kihozta a maximumot az adogatásaiból – az orosz klasszisnak nem volt könnyű dolga ellene, de egy bréket így is összehozott. Fucsovicsnak nem sikerült elvennie Medvegyev adogatását, ezzel a korábbi világelső jutott be – pályafutása során először – a torna nyolcaddöntőjébe. 4:6, 4:6

TENISZ
WIMBLEDON (44.7 millió angol font, fű)
NŐI EGYES, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Jekatyerina Alekszandrova (orosz, 21.)–Gálfi Dalma 6:0, 6:4
FÉRFI EGYES, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Danyil Medvegyev (orosz, 3.)–Fucsovics Márton 4:6, 6:3, 6:4, 6:4

NŐI PÁROS, 3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Krawczyk, Schuurs (amerikai, holland, 5.)–Bondár, Minnen (magyar, belga)
Davis, Van der Hoek (amerikai, holland)–Babos, Flipkens (magyar, belga)

Legfrissebb hírek

Öt magyar az első százban a tenisz-világranglistán

Tenisz
8 órája

Medvegyev legyőzésével Sinner nyerte az Indian Wells-i férfi tenisztornát

Tenisz
17 órája

Szabalenka visszavágott a melbourne-i vereségért Ribakinának Indian Wellsben

Tenisz
20 órája

A kiesés elől menekülő Spurs legyőzésével feledtetné a hétközi BL-botlást a Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:01

Sinner először döntőzhet Indian Wellsben

Tenisz
2026.03.14. 23:38

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50
Ezek is érdekelhetik