Tenisz: hengereltek az olaszok és az amerikaiak is a United-kupán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.01.03. 17:35
null
A kép csalóka, Berrettini (balra) legyőzte Ruudot (Fotó: AFP)
Az amerikai és az olasz csapat sem vesztett mérkőzést a csoportkör utolsó szakaszában az újonnan életre hívott, Ausztráliában zajló tenisz United-kupán.

A tengerentúli együttes kedden 5:0-val fejezte be a németek elleni párharcot, míg az olaszok szintén lenullázták a kétszeres Grand Slam-döntős Casper Ruud vezette norvégokat.

A vasárnapig tartó csapatversenyen a párharcok két női és két férfi egyesből, valamint egy vegyes párosból állnak. A körmérkőzéses szakaszt Brisbane-ben, Perth-ben és Sydneyben rendezik, városonként két csoport küzdelmei zajlanak. Mindegyik helyszínen a két csoportgyőztes játszik az elődöntőért, és a legjobb négy közé negyedikként a legjobb mutatóval rendelkező vesztes is bekerül. Az elődöntőkre és a fináléra Sydneyben kerül sor.

A folytatásban tehát Perth-ben Görögország és Horvátország csatázik, Brisbane-ben Lengyelország és Olaszország csap össze, míg Sydneyben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia találkozik.

A tornán 15 millió dollárt osztanak szét, a győztesek a pénzdíj mellett 500 világranglistaponttal is gazdagodnak a férfi sorozatot szervező ATP és a női versenyeket összefogó WTA rangsorában.

TENISZ, UNITED-KUPA
A-csoport, Perth

Görögország–Belgium 4:1
Sztefanosz Szakellaridisz–Zizou Bergs 5:7, 6:1, 6:3
Maria Szakkari–Elise Mertens 6:1, 7:5
Cicipasz, Szakkari–Michael Geerts, Kirsten Flipkens 6:3, 6:2
Hétfőn játszották
Sztefanosz Cicipasz–David Goffin 6:3, 6:2
Deszpina Papamihail–Alison Van Uytvanck 5:7, 6:2, 3:6
A csoport végeredménye: 1. Görögország 2 győzelem/0 vereség, 2. Bulgária 1/1, 3. Belgium 0/2

B-csoport, Brisbane
Lengyelország–Svájc 3:2
Hubert Hurkacz–Stan Wawrinka 7:6 (7–5), 6:4
Magda Linette–Jil Teichmann 5:7, 6:4, 6:1
Kasper Zuk, Alicja Rosolska–Hüsler, Bencic 5:7, 2:6
Hétfőn játszották
Iga Swiatek–Belinda Bencic 6:3, 7:6 (7–3)
Daniel Michalski–Andrea Hüsler 3:6, 2:6
A csoport végeredménye: 1. Lengyelország 2/0, 2. Svájc 1/1, 3. Kazahsztán 0/2

C-csoport, Sydney
Egyesült Államok–Németország 5–0

Frances Tiafoe–Oscar Otte 7:5, 6:4
Jessica Pegula–Laura Siegemund 6:3, 6:2
Tiafoe, Pegula–Daniel Altmeier, Siegemund 6:7 (5–7), 6:4, 10–7 – döntő rövidítés
Hétfőn játszották
Taylor Fritz–Alexander Zverev 6:1, 6:4
Madison Keys–Jule Niemeier 6:2, 6:3
A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 2/0, 2. Csehország 1/1, 3. Németország 0/2

D-csoport, Sydney
Ausztrália–Spanyolország 3–2
Jason Kubler–Albert Ramos 6:3, 4:6, 6:3
Olivia Gadecki–Jessica Bouzas 2:6, 2:6
John Peers, Samantha Stosur–David Vega Hernandez, Bouzas 6:2, 6:3
Hétfőn játszották
Alex De Minaur–Rafael Nadal 3:6, 6:1, 7:5
Maddison Inglis–Nuria Parrizas Diaz 1:6, 3:6
A csoport végeredménye: 1. Nagy–Britannia 2/0, 2. Ausztrália 1/1, 3. Spanyolország 0/2

E-csoport, Brisbane
Olaszország–Norvégia 5–0

Matteo Berrettini–Casper Ruud 6:4, 6:4
Lucia Bronzetti, Ulrikke Eikeri 6:2, 7:5
Lorenzo Musetti, Camilla Rosatello–Viktor Durasovic, Eikeri 7:6 (8–6), 6:2
Hétfőn játszották
Lorenzo Musetti–Viktor Durasovic 7:6 (9–7), 6:3
Martina Trevisan–Malene Helgo 7:5, 3:6, 6:4
A csoport végeredménye: 1. Olaszország 2/0, 2. Brazília 1/1, 3. Norvégia 0/2

F-csoport, Perth
Horvátország–Franciaország 3–2

Borna Gojo–Adrian Mannarino 7:6 (7–5), 3:6, 7:6 (7–5)
Petra Martic–Caroline Garcia 6:7 (9–11), 4:6
Petra Marcinko, Matija Pecotic–Jessika Ponchet, Edouard Roger–Vasselin 4:6, 4:6
Hétfőn játszották
Donna Vekic–Alize Cornet 6:4, 6:3
Borna Coric–Arthur Rinderknech 7:6 (7–1), 7:6 (7–2)
A csoport végeredménye: 1. Horvátország 2/0, 2. Franciaország 1/1, 3. Argentína 0/2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik