Tenisz: sérülése miatt kisebb versenyszünetet tart Piros Zsombor

MTI, N. T.MTI, N. T.
2022.06.24. 09:47
null
Piros Zsombor lemondta a versenyeket a következő hetekre (Fotó: AFP)
Hátsérülése miatt kisebb versenyszünetet tart Piros Zsombor, aki csütörtökön 3 óra 34 perces csatában kikapott a kazah Mihail Kukuskintól a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének harmadik fordulójában, így nem jutott főtáblára.

„Életem első három nyert szettes Grand Slam-mérkőzésén vagyok túl, fáradt, kimerült és kicsit szomorú vagyok – kezdte értékelését a magyar szövetség közösségi oldalán. – Örülök, hogy eljutottam a kvalifikáció döntőjéig, de sajnos fizikailag elfogytam. Április közepe óta bajlódok a hátammal, kezdődő porckorongsérvem van, mindennap gyógytornázok, és egyre jobb lesz, de még nem fájdalommentes a hosszú mérkőzéseken. Wimbledonra és a Roland Garrosra sem tudtam felkészülni, ehhez képest jól teljesítettem, de a kemény munka hiánya mindig látszott a végén.”

A 2017-es Australian Open junior bajnoka kifejtette, minden rosszban van valami jó, és Londonban legalább látta, hogy ilyen gyengén is ott tud lenni a „tűz közelében”.

„Kell még három hét, hogy teljesen rendbe jöjjek, ezért lemondtam a versenyeket, és edzek, gyógytornázok, kezelésekre járok. Úgy érzem, hogy most meg kell állnom egy kicsit” – jelentette ki a 22 éves teniszező.

A folytatásról szólva a világranglista 178. helyezettje elmondta, júliusban két salakos challengertorna után az umagi selejtezőben indul.

„A US Open előtt, augusztusban átváltunk kemény pályára, bízom benne, hogy jobbnál jobb mérkőzéseket tudok majd játszani” – tette hozzá Piros Zsombor.

Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
15 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2026.09.25. 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00