Tenisz: Fucsovics feladta a Lajovics ellen a római selejtezőt

2022.05.08. 14:46
null
Fucsovics feladta a második meccsét Rómában (Fotó: Getty Images)
Fucsovics Márton nem jutott főtáblára a római salakpályás tenisztorna férfiversenyében, mert az első szettben feladta mérkőzését a selejtező második fordulójában – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A magyar teniszező elveszítette az első négy játékot vasárnap a szerb Dusan Lajovics ellen, majd a találkozó 24 perc után félbeszakadt, mert elkezdett esni az eső. A kényszerű várakozás során Fucsovics jelezte, hogy nem folytatja a mérkőzést.

A magyar szövetség közösségi oldala szerint Nagy Zoltán edző elmondta, hogy Fucsovicsot már szombaton is erős fejfájás gyötörte, gyógyszert kapott, de nem javult az állapota. Ennek ellenére vasárnap pályára lépett, ám a fejfájás újra jelentkezett, amit az esőszünetben megpróbáltak enyhíteni, de nem sikerült, így nem tudta folytatni a meccset. Egyelőre nem tudni, mi okozza a fejfájást, így az edzői stáb még egyeztet arról, hogy mikor lépjen újra pályára Fucsovics.

ATP 1000-ES TORNA, RÓMA (6 008 725 euró, salak)
SELEJTEZŐ,
2. FORDULÓ

Dusan Lajovics (szerb)–Fucsovics Márton (6.) 4:0-nál Fucsovics feladta.

 

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
8 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31