Tenisz: Bondár őrült meccsen jutott a lyoni második fordulóba

2022.02.28. 19:45
null
Bondár koncentrált a végén, győzelem lett a jutalma (Fotó: Getty Images)
A Lyonban zajló 239 477 dollár összdíjazású kemény pályás női tenisztorna első fordulójában a világranglistán 79. helyen álló Bondár Anna az első játszmát rövidítésben elveszítette a 206. helyen jegyzett japán Mijazaki Juriko ellen, ám döntő szettben 2 óra 40 perc játék után győzni tudott.

 

Jól kezdett Bondár japán ellenfele ellen, hiszen rögtön az első adogatójátékát elvette, ám nem tudott élni az előnnyel, s Mijazaki hamar visszavette az adogatását, majd egy brékváltást követően kereken egy óra játék után rövidítésben behúzta az első játszmát is.

A második játszmában viszont Bondár repülőrajtot vett, meglépett 3:0-ra, s újabb brékváltás után 40 perc alatt egyenlíteni tudott, így következett a döntő szett.

Ebben pedig a japán vett remek startot, ő húzott el 3:0-ra, ám Bondár nem hagyta magát, s ugyan ellenfele már 5:2-re is vezetett, a 24 éves szeghalmi teniszező elkezdett zárkózni. 5:4-nél a japánnak meccslabdája is volt, Bondár Anna mégsem jött zavarba, és zsinórban öt játékot nyerve maratoni hosszúságúnak számító 2 óra 40 perc után kiharcolta a győzelmet.

A magyar teniszező a nyolcaddöntőben a hatodik helyen kiemelt, világranglista-46. horvát Ana Konjuhhal vagy a brit Katie Boulterrel (136.) találkozik.

WTA 250-ES TORNA, LYON (239 477 dollár, kemény pálya)
1. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
Bondár Anna–Mijazaki Juriko (japán) 6:7 (5–7), 6:3, 7:5

Legfrissebb hírek

Bázelben Vacherot, Bécsben Alcaraz nyert tornát

Tenisz
22 órája

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Stollár Fannyék párosa búcsúzott Kantonban

Tenisz
2026.10.29. 09:12

„Mélyen megsebzett” – Monfils a Szvitolinával való szakításáról

Tenisz
2026.10.28. 10:19

Bondár Anna párosban búcsúzott a kantoni tenisztornától

Tenisz
2026.10.27. 13:57

Sinner az év végén Szaúd-Arábiában vesz részt egy bemutató tornán

Tenisz
2026.10.26. 21:52

Davis-kupa: a világelső Zverev is erősíti a németeket

Tenisz
2026.10.26. 18:02

Alcaraz ott lesz a Davis-kupa nyolcas döntőjében

Tenisz
2026.10.26. 16:44