Roland Garros: Serena Williams, Zverev, Cicipasz és Medvegyev is a 16 között

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 21:36
null
Serena Williams a második játszmát dupla brékhátrányból, 1:4-ről fordította meg Collins ellen (Fotó: AFP)
A férfi mezőnyben Alexander Zverev, Sztefanosz Cicipasz és Danyiil Medvegyev, a nőknél Serena Williams is bejutott a legjobb 16 közé a francia nemzetközi teniszbajnokságon (Roland Garros).

 

Danyiil Medvegyev az idei versenyt megelőzően nem nyert még meccset a Roland Garroson, a 2020-as tornán azonban eddig jól szerepel, hiszen Alekszander Bublik és Tommy Paul után Reilly Opelkát is megverte (6:4, 6:2, 6:4), és az eddig lejátszott tíz játszmájából kilencet megnyert. A világelsőségért is csatázó orosz játékos a nyolcaddöntőben a 22. kiemelt chilei Cristian Garínnal mérkőzik majd meg.

Alexander Zverev is három játszmában nyert, a hatodikként rangsorolt német teniszező a szerbiai Laslo Djerét múlta felül. A US Open tavalyi döntőse a francia nyílt bajnokságon zsinórban a negyedik évben jutott be a nyolcaddöntőbe, amelyben a japán Nisikori Kei vár rá, akinek csak egy szettet kellett lejátszania pénteken, mert a svájci Henri Laaksonen sérülés miatt feladta kettejük mérkőzését. Nisikorinak ez volt a 99. győzelme egyéniben Grand Slam-mérkőzésen.

Egymással játszik majd a 16 között a spanyol Alejandro Davidovich és az argentin Federico Delbonis – előbbi játékos szombaton tölti majd be a 22. életévét és először nyolcaddöntős a Garroson, utóbbi 30 évesen most először jutott túl a harmadik fordulón Grand Slam-tornán.

A tavalyi elődöntős Sztefanosz Cicipasz szetthátrányból felállva, 2 óra 38 perces meccsen kerekedett a 19 ászig jutó John Isner fölé. A 22 éves görög játékos két vereség után sorozatban negyedszer verte meg a hórihorgas amerikait, és készülhet a spanyol Pablo Carreno elleni negyeddöntőre.

A nőknél a 23-szoros GS-bajnok Serena Williams két játszmában, 1 óra 25 perces meccsen nyert honfitársa, Danielle Rose Collins ellen (6:4, 6:4), ezzel 13. alkalommal nyolcaddöntős a Roland Garroson. A 40. életévében járó amerikai hölgy a rekordot jelentő 365. győzelmét aratta egyéniben GS-viadalon. Az örökrangsor második helyén Roger Federer áll 364 sikerrel. A fiatalabbik Williams nővér a tizenhat között a kazah Jelena Ribakinával küzd majd meg.

A játéknap meglepetése a fehérorosz Arina Szabalenka búcsúja, aki az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovától kapott ki három játszmában – így Ashleigh Barty (1.) és Oszaka Naomi (2.) után a verseny harmadik kiemeltje sincs már versenyben.

ROLAND GARROS, PÁRIZS (34 367 215 euró, salak)
3. FORDULÓ (a 16 közé jutásért)
FÉRFI EGYES

Medvegyev (orosz, 2.)–Opelka (amerikai, 32.) 6:4, 6:2, 6:4
A. Zverev (német, 6.)–Djere (szerbiai) 6:2, 7:5, 6:2
Nisikori (japán)–Laaksonen (svájci) 7:5-nél Laaksonen feladta
Davidovich (spanyol)–Ruud (norvég, 15.) 7:6 (7–3), 2:6, 7:6 (8–6), 0:6, 7:5
Delbonis (argentin)–Fognini (olasz, 27.) 6:4, 6:1, 6:3
Carreno (spanyol, 12.)–S. Johnson (amerikai) 6:4, 6:4, 6:2
Garín (chilei, 22.)–Giron (amerikai) 6:1, 5:7, 6:2, 6:2
Cicipasz (görög, 5.)–Isner (amerikai, 31.) 5:7, 6:3, 7:6 (7–3), 6:1
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA AZ ALSÓ ÁGON
A. Zverev (német, 6.)–Nisikori (japán)
Davidovich Fokina (spanyol)–Delbonis (argentin)
Cicipasz (görög, 5.)–Carreno (spanyol, 12.)
Garín (chilei, 22.)–Medvegyev (orosz, 2.)

NŐI EGYES
S. Williams (amerikai, 7.)–Collins (amerikai) 6:4, 6:4
Ribakina (kazah, 21.)–Vesznyina (orosz) 6:1, 6:4
Azarenka (fehérorosz, 15.)–Keys (amerikai, 23.) 6:2, 6:2
Pavljucsenkova (orosz, 31.)–Szabalenka (fehérorosz, 3.) 6:4, 2:6, 6:0
Zidansek (szlovén)–Siniaková (cseh) 0:6, 7:6 (7–5), 6:2
Cirstea (román)–Kaszatkina (orosz) 6:3, 6:2
Vondrousová (cseh, 20.)–Hercog (szlovén) 6:3, 6:3
Badosa (spanyol, 33.)–Bogdan (román) 2:6, 7:6 (7–4), 6:4
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA AZ ALSÓ ÁGON
S. Williams (amerikai, 7.)–Ribakina (kazah, 21.)
Azarenka (fehérorosz, 15.)–Pavljucsenkova (orosz, 31.)
Zidansek (szlovén)–Cirstea (román)
Vondrousová (cseh, 20.)–Badosa (spanyol, 33.)

Legfrissebb hírek

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
11 órája

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
12 órája

Ribakina visszavágott Szabalenkának a 2023-as döntőért, megnyerte az Australian Opent

Tenisz
2026.01.31. 12:06

Australian Open: amerikai, brit siker férfi párosban, belga, kínai kettős nyert a nőknél

Tenisz
2026.01.31. 09:54

Australian Open-győztes került be a magyarok elleni Davis-kupa-csapatba

Tenisz
2026.01.31. 09:29

Öt és fél órás dráma Melbourne-ben: Zverev kétszettes hátrányról visszajött a megsérülő Alcaraz ellen, mégis a spanyol jutott döntőbe

Tenisz
2026.01.30. 10:21

Kilencedik edzőjétől köszönt el a 23 éves Grand Slam-bajnok

Tenisz
2026.01.30. 09:48

Arina Szabalenka sorozatban negyedszer döntős az Australian Openen

Tenisz
2026.01.29. 11:57
Ezek is érdekelhetik